Az újságírószervezet idei sajtószabadság-listáján Szerbia továbbra is a 93. helyezést érdemelte ki, közvetlenül Magyarország után, vagyis mindkét ország a táblázat alsó felében maradt.

A helyezés kapcsán a Riporterek Határok Nélkül Szerbia esetében megemlítette Ana Lalić letartóztatását, illetve a Slavko Ćuruvija megölését tárgyaló bírósági eljárás végtelen elhúzódását. Az szervezet szerint Európában megnőtt az újságírók bántalmazásának a száma, s a listán szereplő 180 államból mindössze 12 nyújt optimális feltételeket az újságírók munkájához. Az országok több mint kétharmada akadályozza a média munkáját és az információ áramlását. Ami a környező államokat illeti, Szlovénia a 36. helyen áll, így a régióban a legmagasabb helyezést érte el, azzal, hogy ez az állam is 4 hellyel alacsonyabban végzett az idén.

Ezzel szemben az 56. helyen található Horvátország 3 helyezéssel feljebb lépett. Bosznia és Hercegovina a lista 58., Koszovó pedig a 78. helyet érte el, miután a tavalyihoz képest 8 helyett bukott.

A Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-listája térképen (Forrás: Reporters Sans Frontieres)

Albánia egy hellyel feltornászta magát, így a 84., Észak-Macedónia pedig két helyezést javítva a 90. A térség országai közül a legalacsonyabb helyezést, a 104-iket Montenegró érte el, azzal, hogy egyet javított tavalyhoz képest. Az RHN szerint továbbra is az európai államokban legkevésbé nehéz újságíróként tevékenykedni, viszont a Balkánon és az Európai Unióban egyaránt megnövekedett az újságírókkal szembeni támadások száma.