Yalda Moaieryt azzal vádolták meg és ítélték el, hogy Irán által ellenségesnek minősített médiumoknak nyilatkozott, valamint fotóit amerikai és izraeli kötődésű szervezetekhez juttatta el. Az ítélet alapját egy 2025-ben, az Izrael és Irán közötti tizenkét napos háborút követően elfogadott törvény adja, amelyet a teheráni vezetés a kémkedés és az ellenséges államokkal folytatott együttműködés visszaszorítására hivatkozva vezetett be. Az új szabályozás mindössze tíznapos fellebbezési határidőt biztosít, ami a korábbi jogszabályokhoz képest feleannyi idő. Moaiery elmondása szerint a Forradalmi Bíróságon való megjelenésekor nem kapta meg a hivatalos vádiratot, ezért egy kísérője kézzel jegyezte le annak tartalmát – közölte a Reuters Hírügynökség.

Moaiery beszámolója szerint az Iráni Forradalmi Gárda hírszerzési egysége januárban, a kormányellenes tüntetések idején kutatta át otthonát, ekkor telefonját, laptopját és egyéb elektronikai eszközeit is lefoglalták. Az Iránt ért amerikai légicsapásokat követően a hatóságok ismét felkeresték, és állítása szerint ekkor a gyerekkora óta őrzött fényképezőgépeit is elvitték. Több kihallgatás után ügyét az ügyészség biztonsági részlegétől a Forradalmi Bírósághoz továbbították.
Az eljárás középpontjában azok a felvételek állnak, amelyeket Moaiery az Irán elleni légicsapások pusztításáról készített, és amelyeket – elmondása szerint – a CNN-nel is megosztott, majd 2026 márciusában interjút is adott a tudósítói tevékenységéről.

Moaiery munkája miatt korábban is többször került szembe a hatóságokkal. Két évet töltött a Gharchak börtönben – amelyet korábban maga is fotózott újságíróként –, majd 2022-ben ismét három hónapra őrizetbe vették. Ezt követően nyolc év börtönre ítélték a Mahsza Amini halála nyomán kirobbant „Nő, élet, szabadság” tüntetések dokumentálásáért. A büntetését később amnesztia enyhítette.
Moaiery munkásságának középpontjában hosszú ideje az iráni nők élete áll: már 2007-ben dokumentálta az erkölcsrendészet által őrizetbe vett nőket, 2017-ben pedig világhírűvé vált felvétele, amelyen egy diáklány könnygázfelhőn át, felemelt ököllel tiltakozik a Teheráni Egyetemen.

A bírósági ítélet ellenére Moaiery kijelentette, hogy nem tervezi abbahagyni a munkáját, és a korábbi büntetések sem tántorították el attól, hogy dokumentálja az iráni társadalom valóságát. Szavai szerint egyetlen dolog kivételével a rezsim szinte mindenét elvette.

„Az igazságom és a megfigyelőként megőrzött becsületességem maradt meg számomra” – nyilatkozta.

A Riporterek Határok Nélkül szervezet adatai szerint idén eddig 16 újságírót vettek őrizetbe Iránban.