Az amerikai elnök sajtótájékoztatója végén már távozott volna, ekkor érkezett Kaitlan Collins, a CNN riporterének kérdése – írja az Index.hu

Az elnök a kérdésben foglalt állítást – nevezetesen azt, hogy ő bízik Vlagyimir Putyin politikai irányváltásában – valótlannak találta, és emiatt adott ideges választ a riporternek.

„Mi a fenét csinálnak maguk állandóan? Mikor mondtam én ilyet?” – kérdezte, majd kifejtette: ő csak arról beszélt korábban, hogy szerinte Putyint mivel lehetne rábírni a változtatásra.

Collins ezután visszakérdezett, hogy ha Putyin eddig nem változtatott a politikáján, akkor Biden miért gondolja úgy, hogy most így fog tenni, illetve miért látja úgy, hogy konstruktív volt kettejük találkozója.

„Ha ön ezt nem érti, akkor rossz szakmát választott” – válaszolt az elnök, majd távozott

.Később a genfi repülőtéren, felszállás előtt Biden odament néhány újságíróhoz, amelyről felvétel is készült. Azt mondta, hogy tartozik egy bocsánatkéréssel a CNN riporterének.

„Nem kellett volna ennyire kioktatónak lennem az utolsó válasznál” – mondta önkritikusan Biden.

Kaitlan Collins később úgy nyilatkozott, hogy nem számított az elnök bocsánatkérésére.