Bár a United Group médiavállalatainak eladása hivatalosan még nem zárult le, és a szükséges hatósági engedélyek egy része sem érkezett meg, a portugál Alpac Capital befektetési alap már a következő napokban átveheti az érintett médiumok tényleges irányítását – írja megbízható forrásokra hivatkozva a Cenzolovka. A portál szerint az átvételt személyi változások, akár szerkesztői leváltások is követhetik.

A Cenzolovka értesülései szerint az Alpac Capital vezetése a United Grouphoz tartozó médiumok, köztük az N1 és a Nova S működtetését is átvenné. A portugál alap részéről Pedro Vargas, valamint a United Group vezetősége állítólag abban egyezett meg, hogy a tényleges irányítás akkor kerül Vargas kezébe, amikor a vételárat elhelyezik az úgynevezett escrow, vagyis átmeneti letéti számlán. Erre a portál forrásai szerint napokon belül sor kerülhet.
Amennyiben a megállapodást végrehajtják, Brent Sadler, az Adria News Network igazgatója elveszítheti tisztségét, és további vezetői, illetve szerkesztői változások is várhatók.
Az adásvétel ugyanakkor jogilag még nem fejeződött be, mivel nem érkezett meg valamennyi szükséges szabályozói jóváhagyás, köztük a luxemburgi hatóság engedélye sem. A Cenzolovka szerint azonban a felek közötti megállapodás lehetővé teheti, hogy az új tulajdonosjelölt már a hivatalos lezárás előtt érdemi döntéseket hozzon a médiumok jövőjéről. Az Alpac Capital a cikk megjelenéséig nem válaszolt a portál kérdéseire.

Az üzlet már a kezdetektől aggodalmat váltott ki szerbiai és nemzetközi médiaszakmai körökben. A bírálók elsősorban a szerkesztőségi függetlenséget féltik, emellett kérdések merültek fel az Alpac Capital finanszírozásával és politikai kapcsolataival kapcsolatban is.
A Raskrikavanje korábban arra emlékeztetett, hogy az Alpac Capital alapítóját, Pedro Vargas Davidot Aleksandar Vučić szerb államfő tavaly év végén barátjának nevezte. A portál szerint Vargas David édesapja hosszú időn keresztül Orbán Viktor magyar miniszterelnök tanácsadója volt.
Az adásvétel értékét hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, a Raskrikavanje információi szerint azonban mintegy 30 millió euróért kerülhet az Alpac Capital tulajdonába körülbelül tíz szerbiai és regionális médium. Huszonhét civil szervezet korábban az üzlet leállítását kérte, többek között az Alpac Capital és a hozzá kötődő Euronews magyar kormányközeli tőkével fennálló kapcsolataira hivatkozva.
A portugál Expresso arról írt, hogy az adásvételi szerződés nem tartalmaz egyértelmű garanciákat a szerkesztőségi függetlenség megőrzésére, illetve nem rendelkezik megfelelő védelmi mechanizmusokról politikai vagy üzleti nyomás esetére. Szerbiában további aggályokat kelt, hogy az Euronews helyi csatornája az állami tulajdonú Telekom Srbija franchise-partnereként működik.
A mostani eladás egy 2025 óta tartó folyamat lezárását jelentheti. Dragan Šolak United Group éléről történt távozása után az OCCRP nyilvánosságra hozott egy beszélgetést Vladimir Lučić, a Telekom Srbija vezérigazgatója és Stan Miller, a United Group vezetője között. A felvételen szóba került Aleksandar Vučić állítólagos igénye Aleksandra Subotić leváltására, valamint az érintett médiumok ellenőrzés alá vonására.