A szerbiai Elektronikus Médiát Szabályozó Testület (REM) elutasította a boszniai szerb erők által tartott gyűjtőtáborok egykori foglyainak a belgrádi Happy TV-vel szemben benyújtott panaszát. Az egykori foglyok amiatt emeltek panaszt az illetékes szervnél, mert, ahogyan mondták, a belgrádi televíziós csatorna a Jó reggelt Szerbia című, reggeli műsorában valótlan dolgokat közölt a prijedori táborok kapcsán, amivel lekicsinyelték az itt fogva tartott bosnyák foglyok szenvedését.

Ezzel szemben Judita Popović, a REM tagja a Balkáni Oknyomozó Hálózatnak (BIRN) nyilatkozva elmondta, azért döntöttek az eljárás leállítása mellett, mert egyetlen egy olyan indokot sem találtak, ami alapján a REM megbüntetheti a tévécsatornát, majd pedig hozzáfűzte, hogy az Elektronikus Médiát Szabályozó Testület szakszolgálata ugyan megállapította, hogy egyes elhangzott adatok valótlanok, de a műsorral kapcsolatban semmi más problematikus elemet nem találtak. Popović azt is megjegyezte, hogy elégedetlen az eset végkimenetelével és arra buzdította a testület többi tagját, hogy már csak azért is vitassák meg a témát, mert a nemzetközi bíróságok hoztak néhány olyan döntést, amelyek teljes mértékben arról beszélnek, hogy e foglyok jogait megsértették.

A Happy TV vitatott reggeli műsorában Milomir Marić ellentmondásos televíziós műsorvezető és vendége arról beszélt, hogy a prijedori táborok nyitott jellegűek voltak, ahonnan az emberek nyugodtan ki-be sétálhattak, s közben Fikret Alić, az egyik fogoly fotóját mutogatták, akiről azt állítottak, hogy a tuberkulózisa miatt csontsovány.

Fikret Alić a Trnoplje koncentrációs táborban (Forrás : ITN via Getty Images)
Image

Satko Mujagić egykori fogoly a feljelentés megtétele során a BIRN-nek azt nyilatkozta, hogy az lyen kijelentésekkel sóval hintik meg s túlélők sebeit – írja a Balkan Insight.

A boszniai háború ideje alatt a boszniai szerb erők 1992-ben három koncentrációs tábort is kialakitott Prijedor környékén. A Trnoplje, Keraterm és az Omarska táborokban rendkivül rossz körülmények közepette nagyszámú bosnyákot tartottak fogva, közöttük számos nőt és gyermeket. A foglyokat szisztematikusan kínoztak, a nőket megerőszakolták a boszniai szerb egységek tagjai, de az itt raboskodók közül sokakat le is mészároltak.