Ezt megelőzően, miután komoly hiánnyal szembesült a Szentszék nyugdíjas alapjában, a pápa elrendelte, a vatikáni világi és egyházi alkalmazottak 3–10 százalékkal történő fizetéscsökkentését, két évre pedig az eltöltött munkaévek után kifizetendő járulék kifizetését is felfüggesztette.

Ferenc pápa ugyanakkor ígéretet tett, hogy a koronavírus pandémia által okozott súlyos anyagi helyzet ellenére senkit sem bocsájt el, hogy igy csökkentsék a Szentszék költségvetésében keletkezett hiányt – írja a Cenzolovka.rs

Ennek jegyében szólalt fel a Szentszék két oszlopos médiumának a jubileumán is, amit a Dikasztériumban, a Szentszék kommunikációs és tájékoztatással foglalkozó hivatalában rendeztek meg. Burkoltan, a vatikáni személyzetnek is szánt figyelmeztetését a pápa azzal kezdte, hogy a rádióállomás és napilap körül gondok miatt rengeteg oka van az aggodalomra, a szívé viszont leginkább amiatt sajog, hogy mennyi hallgatója is van a rádiónak, illetve manapság mennyire is olvassák a L’Osservatore-t, majd pedig megjegyezte, hogy a két médium dolgozói hiába is dolgoznak jól és hiába jók a munkakörülményeik, amikor fennáll annak a veszélye, hogy a cselekedeteik nem jutnak el oda, ahova el kellene jutniuk.  Ferenc pápa egyben arra figyelmeztette őket, nehogy a „halálos funkcionalitás” áldozataivá váljanak:

–Amikor mindent úgy csinálnak, ahogyan azt kell, de valójában nem érnek el vele semmit sem – jegyezte meg a pápa.

 

Vatikán médiaműveletinek a költségei és haszna kapcsán már korábban is felmerültek némi kételyek, tekintettel ara, hogy a Dikasztérium messze a legtöbbet költi el a Szentszék költségvetéséből. A legfrissebb adatok szerint a Dicastero per la Comunicazione-nak az idei évre 43 millió eurós büdzséje van, ami mintegy 20 százaléka Vatikán összköltségvetésének.

Vatikán egyébként huzamosabb ideje magyarázkodásra kényszerült e költségek miatt, s azzal mentegetőzött, hogy e kommunikációs műveletek legfontosabbak a Szentszék fő küldetése a katolikus vallás világszerte történő terjesztése számára.

A Dikasztérium prefektusa, Paolo Ruffini elmondta, hogy a pápa szavait a kreativ szemléletmódra váltásra való felhívásként értelmezte s, hogy szerinte a pápa ébresztőt fújt az Szentszék újságírónak a fülébe.

Forrás: fsspx.news/fr

A Vatikáni Rádió műsorait világszerte, különböző nyelveken mintegy 1000 rádióhálózat veszi át, míg a L’Osservatore Romano-t Ruffini szerint 21500-an olvassák nyomtatott és internetes verzióban, azzal, hogy akár a 40 ezres olvasottságot is el tudnák érni, amennyiben figyelembe veszik a püspökségek által terjesztett különböző nyelvű kiadványait.

A Vatican News-en a Szentszék fő internetes hírportálján átlagban havonta 21 millió találatot jegyeznek,  de azt nem lehet tudni, hogy ez pontosan mennyi olvasót is jelent.