Szabadkán is bemutatták az „Újságírók nyomás alatt – helyi hangok (Novinari pod pritiskom – lokalni glasovi)” című dokumentumfilmet, amely személyes vallomásokon keresztül mutatja be a független helyi médiumok és újságírók helyzetét Szerbiában. A filmet korábban Belgrádban, az Európai Házban mutatták be. – közölte a Danas.rs.
Nataša Kovačev, a dokumentumfilm szerzője,, az alkotásban azokat az erőszakos cselekményeket, megfélemlítéseket és nyomásgyakorlási formákat dolgozta fel, amelyekkel a helyi újságírók munkájuk során szembesülnek. A film egyik központi üzenete, hogy a kisebb közösségekben dolgozó újságírók számára sokszor a szakmai szolidaritás jelenti az egyetlen valódi védelmet.
A szabadkai vetítést követően Kovačev elmondta, hogy fontosnak tartotta azt, hogy rögzítsék a helyi médiumokban dolgozó kollégák tapasztalatait, és megmutassák, min mentek keresztül az elmúlt másfél évben, vagyis a Szerbia-szerte zajló tiltakozások kezdete óta. Mint fogalmazott, a professzionális médiumok tudósításaiból nem látszik, mit éreznek az újságírók munka közben, de éppen ez mutatja, hogy jól végezték a dolgukat. Ugyanakkor fontos, hogy a közönség azt is lássa, mi van a hírek mögött, és milyen helyzetekkel kell szembenézniük a terepen dolgozó újságíróknak.
Kovačev szerint a film egyfajta látleletet ad a helyi média állapotáról, és azt mutatja meg, hogy az újságírók a pénzügyi nehézségektől kezdve a különféle politikai, társadalmi és biztonsági nyomásgyakorlásig Szerbia-szerte hasonló gondokkal küzdenek.
Vladimira Dorčova Valtnerova, a film egyik szereplője,, a kulpini Storyteller portál újságírója arról beszélt, hogy a kis közösségekben végzett újságírói munkának különösen nehéz oldala van, hiszen ezekben a környezetekben „mindenki ismer mindenkit”. Elmondása szerint a polgárok bizalmát élvezik, ugyanakkor sokszor hiányzik a megértés az iránt, mennyi munka és kockázat áll egy-egy riport vagy tudósítás elkészítése mögött. Nehéz egyszerre megbirkózni a pénzügyi gondokkal, a nyomásgyakorlással és a személyes biztonság miatti aggodalmakkal.
A beszélgetésen felszólalt Lazar Dinić egyetemista újságíró is, aki arról a fizikai támadásról beszélt, amely a bori helyhatósági választásokról való tudósítás közben érte őt és kollégáit. Mint mondta, maszkos személyek támadtak rájuk. Szerinte fontos beszélni arról, ki hogyan él meg egy ilyen helyzetet, mert az ilyen támadások mély traumákat hagynak maguk után. Kihangsúlyozta azt is, hogy nem tekinthető normálisnak, hogy az újságíróknak védőfelszerelésben kelljen terepre menniük, hogy megvédjék magukat a munkavégzés közben várható támadásoktól.
Kovačev emlékeztetett arra, hogy a bori támadás a film forgatásának lezárása után történt, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az elkövetőket mindmáig nem azonosították.
A vetítést követő nyilvános beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a kollégák támogatása és a szakmai közösség szolidaritása kulcsfontosságú a független és professzionális újságírás fennmaradása szempontjából. A beszélgetésen Nataša Kovačev mellett Vladimira Dorčova Valtnerova és Lazar Dinić is részt vett, a moderátor pedig Natalija Jakovljević, a Magločistač portál újságírója volt.
A dokumentumfilm az „Innovation. Media. Minds.: EU-támogatás a közérdekű újságírásnak a Nyugat-Balkánon” program támogatásával készült. A programot az Európai Bizottság nevében a Goethe Intézet, a DW Akademie-vel és a Független Újságírók Társaságával együttműködésben valósítja meg.