A szerbiai újságíró-szervezetek –közöttük az Elektronikus Független Médiumok Szövetsége (ANEM) – is pénteken felszólították az illetékes szerveket, hogy haladéktalanul reagáljanak arra a súlyos fenyegetésre, amelyet Danica Vučenić, az N1 televízió újságírója kapott. – írja a Danas.rs.
Az ANEM közleménye szerint a Mariborból feladott, az N1 televízió címére és az újságírónőnek címzett levélben a következő fenyegető mondat szerepelt: „Megöljük a szeretteidet, te kanca.” Az N1 az üzenetet jelentette a rendőrségnek, és várja a hatóságok reakcióját.
Az újságírószervezetek szerint az efféle megfélemlítés és a „monstruózus fenyegetések” elfogadhatatlanok egy demokratikus társadalomban, és nem maradhatnak büntetlenül és ezért követelik, hogy a rendőrség és az ügyészség azonosítsa az elkövetőt, indítson eljárást ellene, és gondoskodjon az N1 újságírójának védelméről.
A közleményben arra is emlékeztettek, hogy Danica Vučenić már évek óta különféle fenyegetésekkel szembesül. Az ANEM szerint az utóbbi időszakban ezek közvetlen következményei azoknak a célzott kampányoknak, amelyeket a kormányközeli médiumok folytattak ellene, és amelyekhez Aleksandar Vučić államfő is csatlakozott.
Veran Matić, az ANEM igazgatóbizottságának elnöke, valamint az újságírók biztonságával foglalkozó állandó munkacsoport tagja a közleményben kihangsúlyozta, hogy Danica Vučenić korábban is kapott már hasonló módon életveszélyes fenyegetéseket, amelyek után vizsgálati cselekmények és gyors bírósági ítéletek következtek.
– Arra számítunk, hogy ezúttal is így lesz. Danica Vučenić a szerbiai független újságírás egyik ikonja, aki pályafutása során nagy bátorságról tett tanúbizonyságot. Abban az időszakban, amikor az N1 független szerkesztéspolitikájáért folyik a küzdelem, a megváltozott menedzsment és az ANN médiacsoport eladásáról szóló bejelentések közepette, ennek a televíziónak az újságírói és szerkesztői jelenleg az újságírói, szakmai és demokratikus értékek védelmének első vonalában állnak – fogalmazott Matić.