Nem kívánnak részt venni a közönség megtévesztésében, a viták színlelésében és a normalitás látszatának fenntartásában – közölte az N1 kilenc felmondott újságírója. Szerintük az új vezetés elfogadhatatlanul átalakította a televízió működését és szerkesztéspolitikáját, miközben ellehetetlenítette a szerkesztőségen belüli érdemi párbeszédet.
A közleményt Adam Santovac, Ana Novaković, Danica Vučenić, Dimitrije Đurić, Žaklina Tatalović, Žana Bulajić, Ksenija Pavkov Strika, Mia Bjelogrlić és Sanja Kosović írta alá. A munkatársak pénteken értesítették munkáltatójukat felmondásukról, döntésük indokait pedig szombaton ismertették. – írja a Danas.rs.
Állításuk szerint az N1 azóta változik számukra elfogadhatatlan irányba, hogy megalakult a Brent Sadler, az Adria News Network programokért felelős ügyvezető igazgatója, Branislav Šovljanski, az N1 hírigazgatója és helyettese, Vojislav Stevanović nevével fémjelzett új vezetés. Kitértek arra is, hogy a csatorna a közelmúltban az Alpac Capital alap fennhatósága alá került.
A távozók úgy fogalmaztak: saját munkahelyükön is felismerték a tekintélyelvű irányítás azon mintáit, amelyeket újságíróként éveken át bíráltak más médiumoknál és a társadalomban.
Emlékeztettek arra, hogy szeptember 11-i közleményükben már kifogásolták a szerkesztőség irányítását és az alkalmazottakkal szembeni bánásmódot. Állításuk szerint ezt követően egyetlen illetékes sem kezdeményezett velük beszélgetést a felvetett problémákról. Ehelyett Šovljanski nyilvánosan a szerkesztőséget romboló „kis csoportnak” nevezte őket, és azzal vádolta meg a tiltakozókat, hogy a cenzúra látszatát keltve akarják indokolni távozásukat.
Az újságírók szerint az új vezetés alatt valótlanságokat, manipulációt, burkolt cenzúrát, kollégák nyilvános lejáratását és szakmai háttérbe szorítását, sértegetést és megalázást tapasztaltak. Kifogásolták a műsorszerkesztők lecserélését, valamint a problémákról szóló nyílt párbeszéd elutasítását is.
„Miközben a szerkesztőségen belül szinte megszűnt a valódi párbeszéd, a műsorban annak látszatát teremtik meg” – írták. Elutasítják a szemben álló politikai szereplők erőltetett egyenlősítését, amely szerintük figyelmen kívül hagyja a hatalom N1-hez fűződő, évek óta ismert viszonyát és a tágabb társadalmi-politikai környezetet.
Hangsúlyozták: éppen az N1 fennállása óta legbizonytalanabb kimenetelűnek tartott választások közeledtével nem kívánnak jelenlétükkel hitelesíteni egy olyan szerkesztéspolitikát, amellyel nem értenek egyet. Úgy vélik, mozgásterük annyira beszűkült, hogy maradásukkal sem tudnák befolyásolni a következő napok műsorát.
A távozók szerint a szakmai tisztesség azt is megköveteli, hogy önmagukkal szemben ugyanazt a mércét alkalmazzák, mint másokkal szemben. Nem bírálhatják a hallgatást és a megalkuvást, ha saját szerkesztőségükben annak állítólagos egysége érdekében elfogadják ezeket. Végül megköszönték a nézők bizalmát, és reményüket fejezték ki, hogy hamarosan ismét találkozhatnak velük.