Augusztus elsején több koszovói médium újságírója is bojkottálta Hajdari Rozeta, koszovói ipari, vállalkozási és kereskedelmi miniszter sajtótájékoztatóját, amelyen a Klan Kosova televíziós csatorna működési engedélyének a bevonásáról beszélt – közli a Szabad Európa Rádió nyugat-balkáni hírportálja

Mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, a Koszovó Ipari Vállalkozási és Kereskedelmi Minisztériuma azzal az indoklással vonta be a televíziós csatorna működési engedélyét, mert a megnevezett vállalkozás hivatalos okmányaiban Peć – Szerbiát, illetve Đakovica-Szerbiát tüntetik fel a cég székhelyeként, amit a Koszovói Köztársaság Alkotmányának az alapelvei tiltanak. A televíziós csatorna ekkor azzal védekezett, hogy technikai hiba történt, amit korrigálnak.

Ugyanez a minisztérium július 28-án elutasította a televíziós csatorna által benyújtott fellebbezést, amivel lehetővé vált a Klan Kosova bezárása.

A miniszter elől, a bojkottálás jeleként elsőként a Klan Kosova televízió újságírőnője vette el a mikrofonját, majd pedig a példáját több médium munkatársa is követte, ezután pedig elhagyták a sajtótájékoztató helyszínét. Egy nappal Albin Kurti kormánya tagjának a sajtótájékoztatója előtt Prishtine utcáin az újságírók tiltakozást szerveztek a Klan Kosova működésének a felfüggesztéséről szóló döntés miatt.

Az Európai Unió és a Quint informális döntéshozó csoport államainak (USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország) a nagykövetei korábban aggodalmukat fejezték ki a koszovói minisztérium döntése miatt és megállapították. hogy e döntésnek következményei lehetnek a koszovói médiapluralizmusra nézve.

Az EU és a Quint államok nagykövetei kihangsúlyozták, hogy tisztességes és átlátható eljárást várnak a helyzet megoldásának az érdekében.