Matilde Kimer, a DR (Danmarks Radio) oroszországi tudósítója hétfőn érkezett meg egy moszkvai repülőtérre, ahol először még átment az útlevél-ellenőrzésen, majd a repülőtér egyik alkalmazottja odarohant hozzá, és arra kérte, hogy menjen vele – írja a Media1.hu

Az újságírónak ezután egy irodában átadtak egy dokumentumot, miszerint „biztonsági és védelmi okokból” megtagadják számára a belépést Orosz Föderáció területére, és azonnal ki kell őt toloncolni.

Ennek értelmében az Oroszországgal 13 éve foglalkozó újságíró 2032-ig nem utazhat be az országba. Moszkva az ukrajnai háború február 24-i megindítása óta már 41 újságírót utasított ki a területéről, és számos nyugati médiumot is betiltottak. Matilde Kimer nem kapott hivatalos magyarázatot a kitiltására. Két lehetséges indok is lehet e mögött, egyrészt az, hogy Dániát az oroszok „barátságtalan államnak” minősítették, másrészt az újságíró a háborút háborúnak nevezte (ezt március óta az orosz törvények szerint szigorúan tilos). Ráadásul többször Ukrajnában is járt.

Niels Kvale, a DR külföldi szerkesztőségének vezetője közölte: Matilde Kimer kitoloncolása azt jelenti, hogy a DR nem dolgozhat tovább Oroszországban. Hozzátette: magyarázatot kértek az orosz külügyminisztériumtól, melyet nem kaptak meg.

Jeppe Kofod dán külügyminiszter utasította a dán nagykövetséget, hogy vegye fel a kapcsolatot az ügyben Oroszországgal.