A közleményben az LMP a kormány médiapolitikájáról és a magyar sajtószabadságról írt. Az MTI azonban egész egyszerűen nem volt hajlandó lehozni, hiába van ma a sajtószabadság világnapja – írja a Telex.hu

Az állami fenntartású MTI az alábbi pontra hivatkozva nem közölte az LMP szövegét:

„Nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója, a közszolgálati médiaszolgáltató, a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap vagy a közszolgálati médiaszolgáltatásnak törvényben meghatározott más szervezetei ellen.”

Az LMP egyébként a sajtónak is elküldte, illetve a Facebook oldalukon is közzétette a közleményt, mely igy hangzik:

A tájékoztatás szabadsága egy nép szabadságának is a záloga. A sajtószabadság világnapján az LMP kiáll amellett, hogy a média politikai befolyástól mentesen, szabadon és függetlenül végezhesse a munkáját – Magyarországon is. Az ENSZ 1991-ben nyilvánította május 3-át a sajtószabadság világnapjának. Ezen a napon egyfelől világszerte megemlékeznek a munkavégzés közben elhunyt újságírókról, másfelől pedig számos jelentés készül a médiaszabadság aktuális helyzetéről, felhívva ezzel is a kormányok figyelmét arra, hogy mennyire fontos tiszteletben tartani a szabad véleménynyilvánítás jogát és ezzel összefüggésben a sajtó szabad működését is. A hírfogyasztás megváltozásának korában, a közösségi média szerepe megerősödése idején, és akkor, amikor szinte kontrollálatlanul ömlik ránk a fake news, mindennek különösen nagy a jelentősége. Pláne egy olyan országban, mint amilyen Magyarország is.

forrás : Financial Times

 

A Fidesz-KDNP 2010 óta fokozatosan, egyre mohóbban és agresszívebben gyűri maga alá a vele egyet nem értő médiumokat, legyen az baloldali, konzervatív vagy centrista, országos vagy lokális, politikai-közéleti vagy szórakoztató-bulvár. Miközben a kormány a hazai független és kritikus sajtó mozgásterét erőből minimálisra szűkítette, felépítette a maga mesterséges sajtóbirodalmát, ami se nem független, se nem szabad, se nem hiteles, se nem sajtó. A Fidesz propaganda osztályai, a KESMA és az MTVA szakmányban ontja a valósággal semmilyen viszonyban nem álló, viszont a NER érdekeit maximálisan kiszolgáló, hurráoptimista álhíreket, meg a lejárató és megbélyegző gyűlöletanyagokat. Ma Magyarországon nemcsak, hogy a sajtó nem szabad – erősen korlátozottan működik –, de a magyar emberek nagy része el is van vágva a tényleg hiteles hírforrásoktól. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja azért dolgozik, hogy a 2022-es kormányváltás után a magyar sajtó újra független, sokszínű, hiteles, kritikus és mindenki számára elérhető legyen.

Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei

 

A Magyar Távirati Iroda korábban ugyanezzel a hivatkozással nem adta ki a szakmai szervezetek vagy pártok közleményeit. Példaképpen az MTI néhány évvel ezelőtt a a

, a MÚOSZ sajtónapi közleményét sem tette közzé, még pénzért sem.