Nem egyedi politikai döntés, hanem a módosított médiatörvényben rögzített feltételek miatt nem vehet részt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a Médiatanács tagjainak és elnökének kiválasztásában – közölte a TISZA Párt parlamenti frakciója a Media1.hu-nak.
A jogszabály értelmében a parlamenti eseti jelölőbizottság munkájába tanácskozási joggal azok az önszabályozó szervezetek kapcsolódhatnak be, amelyek legalább két éve társszabályozási szerződésben állnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal.
Ennek a feltételnek jelenleg a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete, a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete és az Önszabályozó Reklám Testület felel meg. A MÚOSZ nem áll ilyen szerződéses kapcsolatban az NMHH-val, ezért nem delegálhat képviselőt.
A TISZA szerint a társszabályozásban elsősorban médiaszolgáltatókat, kiadókat és más médiapiaci jogi személyeket tömörítő szervezetek vesznek részt, míg a MÚOSZ főként újságírókat képviselő szakmai szövetség.
Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke korábban úgy fogalmazott, a kimaradás azt a benyomást kelti, mintha az újságírók véleménye nem számítana. Hangsúlyozta, hogy a 130 éves, több mint 2500 tagot számláló szervezet megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezik a Médiatanács vezetőinek kiválasztásához.
A szabályozás következtében ugyanakkor a nagy televíziós társaságok érdekei a MEME-n keresztül közvetetten megjelenhetnek a kiválasztás során, míg az újságírók legnagyobb hazai szervezetének nincs hasonló intézményes képviselete.