Egy belgrádi kávézóban verbálisan és fizikailag is rátámadtak Oliver Brankovićra, a Makedón Rádió és Televízió (MRTV) belgrádi tudósítójára e. Az újságíró a közösségi médiában számolt be az esetről, amely a Takovska utcában történt, miközben egy barátjával ült a helyiségben – írja a Danas.rs.
Branković elmondása szerint egy 30–40 év körüli ismeretlen férfi lépett be a kávézóba egy pitbull terrierrel, majd kellemetlenül közel ment hozzá. Amikor az újságíró megkérte, hogy vigye távolabb tőle a kutyát, mert a helyzet számára kényelmetlen, a férfi sértegetni kezdte, kiabált vele, majd ököllel arcon ütötte.
A tudósító kihangsúlyozta, hogy a támadás után is megőrizte lélekjelenlétét, és nem ütött vissza. Mint írta, sokkos állapotban tette fel magának a kérdést, mennyire biztonságos ma Belgrád.

Oliver Branković 14 éve él és dolgozik Szerbiában, korábban a MIA makedón hírügynökség, jelenleg pedig az MRTV belgrádi tudósítójaként. Bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ennyi évnyi belgrádi munka és élet után sem hitte volna, hogy hasonló eset megtörténhet vele a szerb fővárosban.
Az újságíró szerint a történtek nemcsak a külföldi tudósítók, hanem a belgrádiak és a turisták biztonságérzetét is érintik. Különösen fájdalmasnak nevezte, hogy mindez egy olyan városban történt, amelyről korábban számos pozitív történetet készített és publikált.
Branković azt is közölte, hogy a rendőrség, amelyet az incidens után értesített, gyorsan kiérkezett és elvégezte a helyszíni szemlét. Hozzátette, a fizikai fájdalomnál is inkább a csalódottság viseli meg, és az eset után felmerült benne a kérdés, folytassa-e életét és munkáját Belgrádban.