„NEM LEHET MEGSZOKNI A BOMBÁZÁST” Hogyan dolgoznak az ukrán újságírók a rakétatámadások árnyékában

Jelena L. Petković, a Cenzolovka szerb médiafigyelő portál riportere egy nappal Kijev egyik legpusztítóbb légitámadása után beszélgetett ukrán újságírókkal. Az orosz csapás során 496 rohamdrónt és álcázott drónt, valamint 74 robotrepülőgépet és ballisztikus rakétát indítottak a főváros ellen.

 

„Nem lehet megszokni a gránátozást”

Julija Seludko, ismert ukrán újságíró, az Ukrán Rádió ügyvezető producere és Ukrajna közszolgálati médiumának, a Suszpilnének szerkesztőbizottsági tagja elmondta, hogy kezdetekben azt hitte, mindenre meg lehet szokni, de tévedett, mert a gránátozáshoz nem lehet hozzászokni. Minden álmatlan éjszaka után nehéz túlélni a következő napot. Julija hozzátette, hogy szereti a munkáját, és az az érzés, hogy valami értelmeset csinál, erőt ad a folytatáshoz. Fizikailag azonban nehéz egész nap ébren lenni, dolgozni, majd éjszaka újra félni a gránátozástól. Ezért elhatározta, hogy minden napját úgy éli, mintha az utolsó volna és ez a gondolat szerinte segít nyugodtabban reagálni sok mindenre.

Aljona Romanyuk, ukrán újságíró, tényellenőr, médiaműveltségi szakértő és a Tarasz Sevcsenko Kijevi Nemzeti Egyetem Újságírás-kutató Intézetének professzora elmondta, hogy gyermeke még nem érti, mik a rakétatámadások és a „sahid”-drónok csapásai, kutyájuk viszont rettenetesen fél tőlük. Szerinte a legnehezebb rész nem is az éjszaka, hanem a támadás utáni reggel, amikor az ember munkába hajt, és látja, mi mindent találtak el a rakéták és a drónok, megtudja, ki halt meg az éjjel, ki veszítette el otthonát, vagy ki került kórházba barátai, ismerősei, rokonai közül. Elmondása szerint ez érzelmileg rendkívül nehéz, és nemcsak a munkarutinból, hanem minden életritmusból kizökkenti az embert.

 

Médiaműveltség bombák alatt

A Cenzolovkának adott interjú előtti éjszakát és reggelt Seludko és Romanyuk is családjukkal élte át. Ez volt Kijev ellen az egyik legmasszívabb és leghalálosabb kombinált légitámadás. A támadásban civilek is életüket vesztették (a következő két napban a halottak száma 31-re, a sebesülteké 102-re emelkedett), 130 épületet találtak el, a háború nyomai minden városi kerületben látszottak.
Két órával a 12 órán át tartó folyamatos légiveszély vége után, miközben Kijevben még érződött a füst és az égés szaga, a két beszélgetőtárs –annak ellenére, hogy a közösségi médiában (utóbb hamisnak bizonyult) hír terjedt el arról, hogy az épület, ahol a rendezvényt tartják, szinte összedőlte–elment egy médiaműveltségről szóló nemzetközi konferenciára. Ahogy odaértek, tűzoltókat láttak, amint a szemközti épület tüzét oltják. A „Resilience Hall” elnevezésű teremben – egy szálloda pinceszintű garázsában, amelyet valódi konferenciateremmé alakítottak – mintegy száz újságíróval és médiaszakértővel vettek részt kerekasztal-beszélgetéseken arról, hogyan lehet a médiaoktatással és az újságírónők védelmével erősíteni az információs ellenállás pajzsát a hazugságok, manipulációk, propaganda és a mesterséges intelligenciával való visszaélés hibrid hadszínterén.

 

Oroszország a médiamunkásokat is célba vette

Dmitro Vlaszov, a BBC ukrán szolgálatának újságírója, tudósítója és operatőre a haditudósítókra leselkedő egyre növekvő veszélyekre, valamint védőfelszerelésük elavultságára hívta fel a figyelmet. A tudósítók gyakran nem akarják viselni a szabványos, „PRESS” felirattal ellátott nehéz páncélmellényt, mivel az korlátozza mozgásukat, ami a drónok fenyegetése alatt életbevágó fontosságú. Vlaszov a biztonsági személyzet által viselt könnyebb páncélzat használatát szorgalmazta, mivel maga a „PRESS” felirat is kifejezett célponttá vált.

Szergij Tomilenko, az Ukrán Újságírók Nemzeti Szövetségének elnöke elmondta, hogy 21 ukrán újságírót öltek meg munkavégzés közben, mivel Oroszország szándékosan célba veszi a médiamunkásokat. Emiatt ma már csak semleges, fekete vagy kék színeket használnak, felirat nélkül. A szövetség 12 ezer tagja nevében szólva külön kiemelte, hogy négy újságírónő és 24 újságíró még mindig orosz börtönökben van jogellenesen fogva tartva, kitéve kínzásnak, fenyegetésnek, embertelen bánásmódnak és az orvosi ellátás megtagadásának. Ez pedig súlyos nemzetközi humanitárius jogsértés, és nem hagynak fel szabadon bocsátásuk követelésével.

Seludko négy kollégáját: Olekszij Olhovikot, Dmitro Sziriket, Irina Cibuhot és Kirilo Polikevicset is megölték a háborúban. Azok közül, akiket nem sebesített meg repeszek, sokan törött üvegtől szenvedtek vágási sérüléseket vagy agyrázkódást a robbanás erejétől. A hersoni tudósítóiroda operatőrét, Volodimir Csepinogát otthona közelében sebesítették meg, a főmérnököt, Vadim Homenkót pedig egy orosz gyalogsági akna robbanása sebesítette meg. Az orosz gránátozás 23 újságíró otthonát tette tönkre, leginkább Kijevben, a fronthoz közeli régiókban, valamint a Ternopili terület hátországában.
Seludko szerint jelenleg sehol nincs biztonságos hely Ukrajnában, mivel az ország hátsó régióit is elérhetik rakéták vagy drónok és senki sincs biztonságban. Hozzátette, hogy a legnehezebb helyzetben a frontvonal közelében dolgozó tudósítók vannak, akik életüket kockáztatva dolgoznak rakéták, drónok és irányított bombák állandó fenyegetése alatt. Elmondása szerint házának ablakai már nem záródnak rendesen, mert a lökéshullám megrongálta a kereteket, de mint fogalmazott, még mindig van háza és vannak ablakai, és ez önmagában is vigasz.

 

Információs méregtelenítés: hogyan ismerjük fel a hazugságot

Arra a kérdésre, milyen tanácsot adna a szerbiai állampolgároknak a valós információk felismeréséhez, Aljona Romanyuk öt lépést javasol, az „információs méregtelenítéssel” kezdve:
Első lépésként fontos tudni, mikor kell megállni, mert a tartalmak végtelen görgetése sebezhetőbbé tesz. Másodszor, megbízható forrásokat érdemes használni, amelyek tiszteletben tartják a szakmai normákat, és ahol az újságírók nevükkel és hírnevükkel állnak az általuk közölt tények és vélemények mögött. Ugyanis egy névtelen csatorna mögött senki nem vállal felelősséget. Harmadszor, érdemes feltenni a kérdést, hogy mikor lett ez a vélemény az enyém, milyen tények alapján, honnan származik az információ és gyakran már ez a három kérdésre adott őszinte válasz is leleplezi a manipulációt.
Negyedszer, legyünk kíváncsiak: ha egy téma valóban fontos, ismerjük meg legalább az alapjait, mert az alapokat értő embert sokkal nehezebb megtéveszteni, propagandisztikus technikákkal is. Ötödször, és ez a legfontosabb, hogy válasszuk el az érzelmeket az észtől. A propaganda az érzelmekre céloz: ha egy hír nagyon erős érzelmet vált ki (dühöt, félelmet, felháborodást). Ezért álljunk meg, tartsunk szünetet, főzzünk egy teát, pihenjünk, majd térjünk vissza a hírhez higgadt fejjel. Ha ezután is igaznak tűnik, folytassuk az ellenőrzést, de sokszor az a bizonyos „szenzációs hír” magával az érzelemmel együtt eltűnik.

 

A rádiójel zöld folyosói

Seludko elmesélte, hogyan vált a rádiójel a háborúban a menekülés eszközévé, a biztonságos területhez vezető útmutatóvá. A háború ugyanis jelentősen megváltoztatta a rádió szerepét. Az állampolgárok rájöttek, mennyire praktikus, hiszen áram vagy internet hiányában is hallgatható. A háború elején a rádión keresztül hirdették meg a „zöld folyosókat”, és ennek köszönhetően sokan sikeresen evakuálhattak. A rádió riasztórendszerként is szolgál, légiveszély-figyelmeztetéseket sugároznak. A határ menti régiókban az ellenség megpróbálja zavarni a jelet, de továbbra is sugároznak, így az Ukrán Rádió még az ideiglenesen megszállt területeken is fogható.

Seludko szerint sokat jelent, hogy az emberek hallgatják, nézik és olvassák a közszolgálati médiát, és megbízhatónak tartják az általuk nyújtott információkat. Bebizonyították, hogy médiumaik tartják magukat az újságírói normákhoz. Az újságírói etika a háború idején kerül igazán próbára: a gátlástalan Telegram-csatornák figyelmen kívül hagynak minden óvintézkedést, ellenőrizetlen információkat terjesztenek, és semmibe veszik az etikai elveket.

Kihívást jelent a dezinformáció és a propaganda elleni küzdelem is, ezért olyan tartalmakat készítenek, amelyekkel megpróbálják elmagyarázni a közönségnek, hogyan lehet megkülönböztetni a hamis híreket az igazságtól, miközben digitális fenyegetésekkel, támadásokkal, hackertevékenységgel és a személyes adatok kiszivárogtatásával is szembe kell nézniük.

Küzdelem a digitális fronton

Romanyuk megpróbál segíteni különválasztani az igazságot az illúziótól, és megállítani a félelemre és dühre épülő elfogult információk kifinomult propagandaszelekcióját. Az elmondása szerint Oroszország a propagandáját olyan valós problémákra építi, amelyek ténylegesen léteznek az ukrán társadalomban. Egy valódi tényt kiragad kontextusából, és „trendként” mutatja be, az egész társadalomra kiterjesztve. Minden érzékeny témát –legyen az mozgósítás, korrupció, háborús fáradtság – Oroszország az emberek megosztására használ fel.

A nyílt hazugságot viszonylag könnyű leleplezni: a tényeket el kell választani a véleményektől, és ellenőrizni kell az adatokat, hiszen azok vagy igazak, vagy nem. Sokkal nehezebb azokkal az információkkal, amelyekben az igazság egy része hazugsággal keveredik, mindezt érzelmekkel fűszerezve, így a tényeket ítéletek helyettesítik, amelyek egy forró témára és egy információs vákuumra épülnek.

Romanyuk a „NotaEnota” (NotaYeNota) nevű, általa indított projekten keresztül küzd a dezinformáció ellen. Elmagyarázta, hogy a mesterséges intelligencia megváltoztatta a propaganda-játszma szabályait, és többszörösen olcsóbbá és gyorsabbá tette azt, megnövelve a hamis tartalmak, dezinformációk és manipulációk előállítását. Elmondása szerint ukrán fiókokat és csoportokat imitáló profilok jelennek meg a közösségi hálókon, amelyek néhány nap alatt több száz, mesterséges intelligenciával generált, 15 másodperces videót tettek közzé, és a társadalom számára legérzékenyebb témákon keresztül különböző célközönségeket szólítanak meg. A katonaságot azzal, hogy el kell menekülni a frontról; a katonák családjai irányában azzal, hogy mindenhol tömegesen kerülik a mozgósítást, ezért jobb, ha inkább hazahozzák és elrejtik a férjet a pincébe. A fiatal férfiak felé pedig azzal, hogy Ukrajna semmit nem nyújt nekik, míg Lengyelországban vagy Németországban emberi életet élhetnek.
Ezrével aktiválódó propagandabotok tevékenysége éri el a forráspontot a Telegramon, az X-en és a TikTokon, miközben az égből drón- és rakétarajok érkeznek. A Cenzolovka beszélgetőpartnerei minden éjjel ezzel szembesülnek, miközben családjukkal próbálnak túlélni. Egyes felvételek milliós megtekintést érnek el. Páran ugyan felismerik, hogy a tartalmat mesterséges intelligencia generálta, és nem dőlnek be neki, de sokan hozzájárulnak az ilyen felvételek virális terjedéséhez is.

Értelemmel élni

Amikor 2024 novemberében egy lökéshullám kitépte az összes ablakot a Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem Újságírás Intézetének helyiségeiből Kijevben, ahol Romanyuk tanít, az oktatás nem állt le. Két hétre online oktatásra váltottak, pontosan annyi ideig, amíg a romok eltakarítása és az új ablakok beszerelése tartott.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miképpen is élnek és dolgoznak tovább az újságírók négy és fél év háború után, amelynek még mindig nem látszik a vége, Romanyuk elmondta, hogy hozzászoktak. Bármennyi sahid-drón és ballisztikus rakéta repül is el a ház mellett éjszaka a város felé, az ember reggel felébred, és elkezdődik egy új nap. Összeszedi magát, és megérti, hogy az erejük az egységben rejlik, és fontos, hogy folytassák azt, amit csinálnak, mert ha feladják, az ellenség győz. Számára az információval végzett munka az ország védelmének része. Oroszország nemcsak rakétákkal, hanem narratívákkal és hazugságokkal is támadja Ukrajnát. Tehát ha elkezdődött egy új nap, azt élni kell – mégpedig értelemmel.

 

A „botfarmok” álcázása

Romanyuk szerint a mesterséges intelligencia jelentősen befolyásolta a „botfarmok” munkájának hatékonyságát: korábban a botokat az általuk használt azonos kifejezések alapján lehetett felismerni, ma azonban a mesterséges intelligencia egyetlen üzenetet több száz különböző verzióra bont szét. Tevékenységük ma már csak a terjesztett üzenetek jellege és más közvetett mutatók alapján ismerhető fel. Mint mondta, ez még csak a kezdet – ahogy a mesterséges intelligencia fejlődik, egyre inkább elmosódik a határ aközött, amiben hiszünk.