Sava Majstorov és Sara Mikić, a Soinfo.org két újságírója és Danijel Mirkov aktivista ellen a zombori rendőrség útzárlat szervezésének a vádjával indított szabálysértési eljárást. Az ennek elindítását kezdeményező követelés szerint őket azzal gyanúsítják, hogy megsértették a nyilvános gyülekezésről szóló törvény 22. cikkelyének egyes és kettes pontját. A szabálysértés leírásában foglaltak szerint 2021. december negyedikén a Vidovdáni téren a gyanúsítottak megsértették a közrendet,  mert az adott napon az illetékes szervhez ,vagyis a belügyminisztériumhoz való írott bejelentés nélkül polgárok nyílvános összejövetelét szerveztek, amelyen a feljelentő (a Zombori Rendőrhivatal tisztségviselője) becslése szerint mintegy 200-an jöttek össze, akik az úttesten tartózkodva délután  két óra és négy óra között zárlat alá vették az ezen történő közlekedést. A szabálysértési feljelentésben Sava Majstorovot, Sara Mikićet és Danijel Mirkovot a zombori útblokád szervezőjeként nevezték meg és ezért 100-150 ezer dináros pénzbüntetés kifizetésére is ítélhetik őket.

A rendőrség az útzárlat megszervezésének a bizonyítékaként a két újságíró esetében az általuk írt és a Soinfo.org hírportálon megjelent szövegeket, a tiltakozás bejelentését, illetve a tiltakozásról készített beszámolókat említették meg, míg Mirkovot azzal terhelik, hogy a Šamar сímet viselő Fb csoportban egy „Útzárlat” szöveggel ellátott fotót tett közzé, illetve megosztotta egy másik zombori hírportálon megjelent írást, aminek az újságírói. A cikk megjelenése ellenére mégsem kerültek be az útzárlat szervezői köré. A feljelentéstévők a bizonyítékok közé a Zombori Rendőrhivatal technikai dolgozója által, a tiltakozásról készített videóanyagot is besorolták, amelyen jól látható Sava Majstorov arca is.

Az újságírók szerint a rendőrség „operatőrjei” a tiltakozás egész ideje alatt a sarkukban voltak, vagyis a tiltakozásról szóló beszámolók készítéséről is tanúskodhatnának, ahogyan arról is, hogy az újságírók az egyik pillanatban sem vettek részt közvetlenül az út lezárásában.

Néhány órával a tiltakozás előtt a rendőrség egy „tájékoztató jellegű beszélgetésre” mindhármukat berendelte a rendőrhivatalba, ahol azt közölték velük, „mivel kiderítették, hogy ők a zombori tiltakozás szervezői, illetve, hogy az összejövetelnek előzetes bejelentés nélküli megrendezésével szabálysértést fognak elkövetni, és ezért szabálysértési feljelentést tesznek ellenük”. Ekkor mindhárman a rendőröknek elmondták, hogy semmi közük nincsen a tiltakozás szervezőihez, azonban munkájuk jellege, illetve magánjellegű okok miatt vesznek részt az összejövetelen.

Ahogyan más szerbiai városokban, illetve községekben, így Zomborban is múlt év decemberének közepén több tucatnyi szabálysértési feljelentést kézbesítettek az utak közlekedési biztonságáról szóló törvény 333. cikkelye alapján, miszerint a vádlottak az utakon történő sétálása és várakozása a gépjárművek közlekedésének felfüggesztéséhez vezetett. Ezek, a Zombori Szabálysértési Bírósághoz került eljárásokat a mai napig nem indították el. A bíróságok közül több is az ehhez hasonló, polgárok, aktivisták és újságírók ellen intézet szabálysértési feljelentést alaptalanként elvetett.