Güngör Arslant az ízmiti Ses Kocaeli hírportál főszerkesztőjét szombaton lőtték le a szerkesztőség épülete előtt  – jelentette vasárnap a török sajtó, illetve ennek nyomán a dpa, a Reuters és az MTI.

Az újságírót kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. Egy 21 éves gyanúsítottat őrizetbe vettek, aki sajtóértesülések szerint azt mondta a hatóságoknak, hogy megbízásra követte el a gyilkosságot.

A tett hátterét, így a gyilkos állítólagos megbízója kilétét eddig homály fedi. Az újságírók védelmére létrejött CPJ nemzetközi szervezet felszólította a török hatóságokat, hogy tisztázzák: a bűncselekmény összefüggésben állt-e az áldozat újságírói tevékenységével.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF / Riporters Without Borders) sajtójogvédelmi szervezet szintén az ügy átfogó kivizsgálását sürgette Twitter-oldalán, és felhívta a figyelmet Arslan egyik cikkére, amely egy nappal a halála előtt jelent meg. Ebben a Ses Kocaeli főszerkesztője korrupcióval vádolt meg egy helyi polgármestert, aki a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tagja. Az újságíró szerint a politikus többek között az AKP-hoz közeli építkezési vállalatoknak juttatott szabálytalanul megbízásokat.