Csütörtökön és pénteken Budapesten ülésezik az International Press Intitute (IPI) igazgatótanácsa, hogy az áprilisban esedékes parlamenti választás előtt a médiaszabadságot érintő magyarországi kihívásokra irányítsa a figyelmet. Ismert politikusokkal és újságírókkal is találkoznak – írja a Media1.hu

A szervezet tagjai a látogatásuk során találkoznak Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárral, Márki-Zay Péterrel, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével és Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével is. A bizottság a közlemény szerint találkozni fog a független média szerkesztőivel és szakértőkkel is.

Khadija Patel, a Nemzetközi Sajtóintézet igazgatótanácsának elnöke szerint azért a magyar fővárost választották az első félévi ülésük helyszínéül, mert „világszerte aggodalomra adnak okot a magyarországi független újságírás előtt álló folyamatos kihívások. Várjuk, hogy találkozhassunk mind a kormány, mind az ellenzék képviselőivel, hogy megértsük a független sajtó előtt álló főbb kihívásokat, és hogy kötelezettségvállalásokat kérjünk a pozitív reformokra vonatkozóan a jövőre nézve”

A találkozások során érintett témák a következők lesznek: a médiapluralizmus eróziója, a kormány médiapiacba történő beavatkozása, a magyar újságírók Pegasus kémszoftverrel történő megfigyelése, valamint a független újságírók információkhoz való hozzáférésének rendszeresen tapasztalható akadályozása. Az IPI képviselői olyan témákat is felvetnek majd mint a kórházi tudósítások tiltása, a médiaszabályozó testület átpolitizáltsága és az állami hirdetések egyenlőtlen elosztása a különböző médiumok között.

Az IPI jelentést készít a tapasztalatairól. Ebben a főbb kihívások felvázolása mellett az áprilisi 3- választást követően ajánlásokat is megfogalmaznak majd a helyzet javítására.