„Úgy tűnik, hogy a szerb médiumok egyeznek abban, hogy Novak Jézus Đokovićtyal igazságtalanul bánt el a nagyvilág, s ő most az egész emberiségért vezeklik” – írja elemzésében a németországi Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ)

A neves németországi napilap a minap megjelent elemzésben azzal foglalkozik , hogy a szerb média és a nyilvánosság Novak Đokovićtyal ausztráliai esetét egyfajta kálváriának és a „szerb nemzet elleni csapásnak “tartja. Az elemzésben megemlítik Srđan Đoković, s teniszező édesapjának a nyilatkozatát is, aki szerint fiát Jézus Krisztushoz hasonlóan „keresztre feszítették”.

„Novak Đoković édesapjában kétfajta emberi tulajdonság keveredik egymással, amelyek egyébként gyakran együtt jelentkeznek: hajlamosság a megalomániára és a butaság” – kommentálja az újság.

“Másrészt, amennyiben édesapja nyilatkozatát összehasonlítjuk a szerb bulvárlapoknak a legismertebb szerb sportoló ausztráliai internálásáról szóló hisztérikus tudósításaival, találunk némi logikát abban, ahogyan fiát a megfeszített Krisztushoz hasonlítja. Mivel úgy tűnik, hogy a szerb médiumok egyeznek abban, hogy Novak Jézus Đokovićtyal igazságtalanul bánt el a nagyvilág, s ő most az egész emberiségért vezeklik vagy legalább is azokért, akik aszkétaként védelmezik az ősrégi emberi jogot, hogy ignorálják a tudományos vívmányokat, és hogy ne vegyék fel a védőoltást” – említik az írásban.

Michael Martens, a balkáni viszonyok jó ismerője, korábban a napilap belgrádi tudósítója hozzáteszi, hogy Đoković szakmájának a mestere: Ha jó napja van, akkor Jézus Krisztusként játszik, És erről azok is hallottak már, akik különösebben nem érdeklődnek a professzionális testnevelés iránt. Viszont, ami a teniszező intellektusát illeti, nagyon úgy néz ki, hogy a Đoković – famíliában az alma nem esett messze a fájától” és az olvasókat emlékezteti a boszniai „piramisoknak” a teniszező általi meglátogatására, az ezoterikus dolgok, mágikus kristályok és gömbök iránti érdeklődésére, Đoković feleségének a pandémia és az 5G hálózat közötti összefüggésekről szóló elméleteire

De jelen esetben nem a Đoković famíliáról van szó, hanem csak róla. No meg Szerbia és a szerb médiumok helyzetéről. A tudósítások alapján el lehet készíteni a balkáni ország egyfajta pszicho grammját. Erről pedig legjobb, amit mondani lehet, hogy sok szerbiai ember messze okosabb a botrány-médiumok tudósításainál, amelyeket állítólag ezeknek az embereknek szánnak „– írja Martens az írásában, azzal, hogy Martens azt is megemlíti a szövegben, hogy az ilyenfajta tudósítások legékesebb példája az Informer, aminek az élén 2Aleksandar Vučić személyes barátja áll, aki hűséges az ország legnagyobb hatalommal rendelkező emberéhez”. Az Informer pedig az egyre autokratikusabb szerbiai hatalmi rendszer pamfletje – konstatálja a német lap s azt írja, hogy az Informer pedig mindazokat célkeresztbe helyezte, akik bírálni merészelik Đokovićot.

Forrás: L’Equipe

„Bár valójában nem lett teljes mértékben megmagyarázva, hogy mennyi profi teniszjátékos lépett be Ausztráliába orvosi különengedéllyel, és az sem kizárt, hogy Đoković az ausztráliai választási év politikai áldozata. Ugyanakkor az jelenthet valamit, hogy az Informerhez hasonló médiumok A dühös szóömléseikben egyáltalán nem térnek ki az ausztrál lakosság hangulatára, mert e médiumok szemszögéből a világ egy olyan bolygó, amely szerb tengely körül forog” – írja a FAZ

Ehhez pedig Martens írása szerint a szerb kormány is nagyban hozzájárul a hisztériakeltéshez és kiemeli a Szerbiai Belügyminisztérium közleményét, amiben Đokovićot a világ lefjobb teniszezőjének és szerb állampolgárnak nevezik. A FAZ idézi Nemanja Starović államtitkárt is, aki elvárja, hogy a teniszezőt rangjához méltóképpen szállásolják el, ahelyett, hogy „bűnözőként vagy pedig illegális bevándorlóként” kezeljék.

„Ebből pedig az a nézet ered, hogy a bűnözők, terroristák és az illegális bevándorlók azonos kategóriába tartoznak. S ezt a médiumokon keresztül is átengedik. Nagy a felháborodás, hogy Đokovićnak egy olyan szállodában kell tartózkodnia, ahol több illegális bevándorlót is elszállásoltak. Úgy tűnik, hogy Őfelsége megsértéseként tekintenek arra, hogy Đokovićot ugyanúgy (esetleg olyan rosszul) kezelik, mint a több nemkívánatos külföldit Ausztráliában.”

A szöveg Srdjan Đoković kijelentésével zárul, miszerint fia „a szabad világ szimbóluma”, illetve a frankfurti újság újságírójának e kijelentésre adott válaszával: „A világ azonban még nincs olyan rossz állapotban, hogy Novak Đoković legyen a szimbóluma”.