A minap tették közzé az idei évben a legjobb adatcentrikus újságírásért járó Sigma-díj nyerteseit, amelyek között a bűncselekményeket és korrupciós ügyekkel foglalkozó civil szervezet és internetes portál munkatársai által szerkesztett „Prosudi ko sudi – Ítéld meg, hogy ki hirdet ítéletet” adatbázison alapuló kutatását is díjazták.

A KRIK mellett más világhírű szerkesztőség, igy a Reuters és a New York Times munkatársainak a pályamunkáját is elismerésben részesítették.

A zsűri a KRIK projektuma kapcsán kiemelte, hogy a szerb társadalomban a bírók munkássága és vagyona egyike a legféltettebb titkoknak, és hozzáfűzték, hogy a szerb, független újságíróknak kitartásukkal sikerült megmutatniuk, hogy mik is rejlenek azon kontraverzális döntések mögött, amelyek az elmúlt évtizedekben komoly hatást gyakoroltak az országban élő polgárokra.

– Fényt derítettek azon bírók összetételére, akik túl hosszú ideje a polgárok kárára sikeresen elkerülték a nyilvánosságot, ezzel pedig egy univerzális problémát kiemelve a tevékenységüket az országon kívül is követni kellene – hangsúlyozták ki a zsűri tagjai.

A Sigma díjat 2021-ben második alkalommal ítélték oda, és maga a díj egyfajta jogutódja annak a Data Journalism Awards (Adatcentrikus újságírói Díjnak), amit a KRIK 2017-ben a szerb politikusok vagyonát leleplező adatbázisáért érdemelt ki.

Az idei díjnyertes adatbázis összeállítása során a KRIK munkatársai a Belgrádi Felsőbb és Fellebbviteli Bíróság 33 bírójának a profilját, e mellett pedig 130 jelentős bírósági eljárással kapcsolatos kulcsfontosságú információt gyűjtött össze és tett közzé

Az adatbázis elkészítése során a KRIK újságírói különböző bírósági dokumentumokra és más hivatalos forrásokra hagyatkoztak.

Forrás: prosudikosudi.rs

Igy az adatbázis készítése során többek között kiderült, hogy a szerb birok gyakran elhalogatták az eljárásokat, mulasztásokat követtek el és törvényt is sértettek döntéseikkel, ezeket pedig a leglényegesebb eljárásaik folyamán követtek el.

Emiatt Stanko Subotić ellentmondásos üzletember, a bűnöző Luka Bojović és Ivica Dačić egykori kabinetfőnöke, Branko Lazarević elleni eljárások során törvénytelen, felmentő ítéletek születtek, s az ellenük folyó eljárások folyamán a bírók elvetették, vagy pedig az eljárásból kivették a perdöntő bizonyítékok egy részét és mind a három esetben a Legfelsőbb Kasszációs Bíróság azt állapította meg, hogy a bírók a gyanúsítottak javára törvényt sértettek. Ennek ellenére a birok bárminemű következmények nélkül folytatták a munkájukat, egyeseket pedig még előre is léptettek.

A projekt keretében a KRIK újságírói azt is kiderítették, hogy Zoran Savić a Fellebbezési Biróság bírójának és a feleségének a bevételeiket jócskán meghaladó vagyonuk van, ahogyan azt is, hogy Savić fektetett bele a Kopaonik legszűkebb központjában lévő Pahulja apartman lakosztályainak a felépítésébe.