Rágalmazás gyanújával nyomozást indított a török ügyészség  a kormánykritikus Cumhuriyet című napilap főszerkesztője és jogi ügyekért felelős szerkesztője ellen, miután az újság egy olyan képet tett közzé, amelyen a csendőrség feje, Arif Cetin egy maffiózóval látható – írja a Népszava.

Cetin a közzétett fényképen Selahattin Yilmaznak az oldalán áll, akit a sajtóban a tavaly a koronavírus-járványra hivatkozva amnesztiával a börtönből kiengedett maffiavezér, Alaattin Cakici jobbkezeként azonosítottak.

Az illusztráció miatt a főparancsnok személyesen tett panaszt. Az érintett újságírók azzal védekeznek, hogy ők senkit sem sértettek meg, a fotó közzététele pedig közérdek. A szóban forgó képet azt követően publikálta a Cumhuriyet, hogy a kegyvesztett kormánypárti maffiafőnök, Sedat Peker botránykeltő internetes videóiban boncolgatni kezdte a regnáló elit és az alvilág viszonyát.

Sedat Peker (Forrás : indyturk.com)

A Dubajba szökött maffiavezér május eleje óta hétről hétre újabb állításokat fogalmaz meg a Recep Tayyip Erdogan török elnök vezette államapparátus és a szervezett bűnözés összefonódásáról. Peker felidézte például egy gyanús körülmények között öngyilkosnak nyilvánított 21 éves kazah újságírónő esetét, azt állítva, hogy halála előtt Tolga Agar kormányzó AKP-képviselője, egyben a máig befolyásos Mehmet Agar egykori belügyminiszter fia előzőleg megerőszakolta a nőt. Cetin erre reagálva úgy nyilatkozott, hogy Tolga Agarnak nincs köze az újságírónő halálához. Ezután került elő az ominózus kép, amely kétségeket ébreszt a szavahihetőségével kapcsolatban.

A Cumhuriyet tényfeltáró munkája már régóta szúrja az Erdogan-kormány szemét, a szerkesztőség életét a hatóságok rendszeresen jogi eljárásokkal és bírságokkal keserítik meg