Seregély Orsolya

Seregély Orsolya

Seregély Orsolya 1992-ben született a szerbiai Szabadkán. Az általános iskolát Csantavéren, míg a középiskolát Szabadkán végezte. Ezt követően a Szegedi Tudományegyetemen folytatta alapképzéses tanulmányait, szabadbölcsész szakon. Mester diplomát is ott szerzett vallástudományból. Egyetemi évei alatt CEEPUS ösztöndíjjal tanult Pozsonyban a Comenius Egyetemen, illetve Krakkóban a Jagelló Egyetemen.

Újságírói pályáját az egyetemi online magazinnál kezdte. A Party Ponty diákoknak szólt, az ő életüket érintő kérdésekről, kultúráról és szórakozásról írt. Az egyetem elvégzése után 2017-ben Szabadkán a Magyar Szó szerkesztőségében folytatta munkáját. Ott egy évig kultúra és oktatás témában dolgozott.

2018 augusztusában Franciaországba költözött önkéntesként, a Radio Kollectiv csapatába. Podcastokon dolgozott és tanult a Média és Kultúra Normandiában program keretén belül. Ugyanott egy irodalmi magazint is szerkesztett, A világítótorony címmel.

2019-ben Lengyelországba költözött, ahol egy tech cégnél dolgozott. Krakkóban saját podcast gyártásába kezdett. A Coffee Pause-ban különböző nemzetiségű emberekkel beszélgetett a társadalmat érintő kérdésekről.

2021-ben a budapesti Pénzcentrum online gazdasági magazinnál folytatta, ahol a vállalkozás és oktatás rovatokat írta. Ugyanebben az időben podcastokat kezdett szerkeszteni a Szabad Magyar Szó számára.

2023-ban állandó tagja lett a Sajtószabadság Alapítványnak mint újságíró. Jelenleg interjúkat és cikkeket ír, valamint podcastokat szerkeszt a Szabad Magyar Szónak és a Családi Körnek. Ezen kívül novellákat ír a Híd folyóiratba és az Irodalmi Jelenbe.