A Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) felszólította az illetékes hatóságokat, hogy azonosítsák és vonják felelősségre mindazokat, akik akadályozták vagy megtámadták az újságírókat a Szerb Haladó Párt (SNS) užicei rendezvényéről való tudósítás közben.
Az újságíró-szervezet közleménye szerint az SNS rendezvényét ellenző polgárok és a rendőrség összecsapása során kővel mellkason találták a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) egyik operatőrét. Egy rendőr pedig erőszakkal kivette Marko Miletić, a Mašina hírportál főszerkesztőjének kezéből a mobiltelefonját, miközben az újságíró a rendőri intézkedést filmezte.
Miletić az UNS-nek elmondta, hogy éppen azt rögzítette, amint a rendőrök megpróbálták szétválasztani a két szemben álló csoportot, amikor az egyik rendőr odalépett hozzá, és erőszakkal elvette a készülékét.
– Ezt követően megfenyegetett, egészen közel jött az arcomhoz, és felszólított, hogy hagyjam el a helyszínt, illetve menjek távolabb az egységétől. Arra is célzott, hogy szerkesztőségünk cikkeiben „hóhérokként” mutatja be a rendőröket – idézte fel az esetet Miletić, aki hozátette, hogy a rendőr egy beszélgetést követően végül visszaadta neki a telefonját.

Az UNS arra is felhívta a figyelmet, hogy az užicei rendezvényt követően a Nova S és az N1 tudósítói, Snježana Ostojić és Marija Vranić is célkeresztbe kerültek a közösségi médiában. Egy Ivan Antić nevű felhasználó – akinek profilján az szerepel, hogy parlamenti képviselő – az X közösségi oldalon azt állította, hogy a két újságíró irányította és vezényelte az SNS rendezvényével szembeni erőszakos fellépést.
Antić bejegyzésében azt írta, hogy Marija Vranić és Snježana Ostojić vezette a „behívott usztasapártiak erőszakos akcióját” azokkal az užicei polgárokkal szemben, akik szerinte azért jelentek meg az előre bejelentett rendezvényen, hogy támogatásukról biztosítsák Aleksandar Vučićot.
Az UNS szerint az ilyen megnyilvánulások veszélyeztethetik az újságírók biztonságát, ezért az egyesület azt várja az illetékesektől, hogy kivizsgálják mind a helyszínen történt incidenseket, mind az újságírók elleni fenyegető, megbélyegző megnyilvánulásokat, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket az érintett médiamunkások védelmében.

Az užicei események ismét ráirányították a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyekkel a politikai rendezvényekről és utcai konfliktusokról tudósító szerbiai újságírók munkájuk során szembesülnek. Az UNS hangsúlyozta: az újságírók akadálytalan munkavégzésének és testi épségének biztosítása az illetékes hatóságok feladata.