Július elején Lengyelországban megkezdte sugárzását a Szerbiai Telekom százszázalékos tulajdonában álló NewsMax Polska. A szerb állami távközlési vállalat szerint kizárólag üzleti befektetésről van szó, lengyel újságírók azonban attól tartanak, hogy a csatorna megjelenése ennél jóval szélesebb geopolitikai célokat szolgálhat, különösen a 2027-es lengyel parlamenti választások közeledtével. – írja a Cenzolovka.rs
A NewsMax Polska július 4-én, az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulóján indult el, első hírműsorát szinte teljes egészében a lengyel–amerikai barátságnak szentelve. A műsorszolgáltatási jogokat a Szerbiai Telekom hollandiai vállalata, a NewsMax Gateway B.V. birtokolja, miközben Varsóban külön társaságot is létrehoztak a csatorna működtetéezetőségi tagja szerint Szerbia ebben a folyamatban inkább eszköz lehet, mint önálló politikai szereplő. Úgy véli, az Egyesült Államok jelenlegi vezetése a lengyel populista ellenzéket és Karol Nawrocki államfőt tekinti természetesebb partnernek, a szerbiai vállalat pedig megfelelő hátteret biztosíthat a NewsMax európai terjeszkedéséhez. Lučić visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a Telekom Srbija orosz vagy amerikai politikai érdekeket szolgálna. Azt állítja, kizárólag üzleti stratégiáról van szó, és a NewsMax három éven belül jelentős nyereséget termelhet. A tervek ugyanakkor jóval túlmutatnak Lengyelországon. A Szerbiai Telekom a következő két évben Németországban, Olaszországban, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon is NewsMax-csatornák indítását tsére.
Vladimir Lučić, a Telekom vezérigazgatója a Cenzolovkának azt mondta, hogy a projektet nem a szerb kormány finanszírozza, hanem a vállalat saját forrásaiból valósítják meg. A lengyel cégbírósági dokumentumok ugyanakkor azt mutatják, hogy a projekt mögött jelentős szerbiai tőke áll. Łukasz Słowiński lengyel újságíró szerint az elérhető iratok alapján a televíziót teljes egészében a szerb állami távközlési vállalat finanszírozza. A társaság több mint nyolcmillió zlotyt juttatott a lengyel vállalkozásba, miközben korszerű stúdiókat és komoly technikai hátteret építettek ki.
A Telekom középtávon mintegy kétszázalékos nézettségi részesedéssel és évi körülbelül 25 millió eurós reklámbevétellel számol. A vállalat közlése szerint már 47 terjesztési szerződést kötöttek, így a csatorna a fizetős televíziós szolgáltatást igénybe vevő lengyel háztartások mintegy 73 százalékában elérhető.

A csatorna politikai szerepe azonban már most vitákat vált ki. Az amerikai NewsMax konzervatív, Donald Trump MAGA-mozgalmával rokonszenvező médiumként ismert. Lengyelországban pedig 2027 őszén parlamenti választásokat tartanak, amelyek meghatározóak lehetnek a jobboldal és a politikai centrum erőviszonyai szempontjából. Wojciech Surmacz, a NewsMax Polska vezetője, korábban a Jog és Igazságosság kormányzásának idején a lengyel hírügynökséget, a PAP-ot irányította

Krzysztof Bobiński, a lengyel Újságíró Társaság vezetőségi tagja szerint Szerbia ebben a folyamatban inkább eszköz lehet, mint önálló politikai szereplő. Úgy véli, az Egyesült Államok jelenlegi vezetése a lengyel populista ellenzéket és Karol Nawrocki államfőt tekinti természetesebb partnernek, a szerbiai vállalat pedig megfelelő hátteret biztosíthat a NewsMax európai terjeszkedéséhez.
Lučić visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a Telekom Srbija orosz vagy amerikai politikai érdekeket szolgálna. Azt állítja, kizárólag üzleti stratégiáról van szó, és a NewsMax három éven belül jelentős nyereséget termelhet.
A tervek ugyanakkor jóval túlmutatnak Lengyelországon. A Szerbiai Telekom a következő két évben Németországban, Olaszországban, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon is NewsMax-csatornák indítását tervezi.