Legalább 557 millió forint értékű állami hirdetéshez jutott az Origo 2025-ben, míg a Pesti Srácok közel 200 millió forintot kapott kormányzati reklámokból – derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda médiavásárlási szerződéseiből. A dokumentumok alapján jelentős összegek kerültek a Mandinerhez, a Magyar Nemzethez, a Metropolhoz és több más, a korábbi kormányhoz közel álló sajtótermékhez is. – közölte a dgtl.hu.
A szerződések egy részét a Transparency International közérdekű adatigénylése nyomán ismerte meg a 444. Az adatok szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda Balásy Gyula érdekeltségein, a New Land Medián és a Lounge Designon keresztül vásárolt reklámfelületeket a sajtóban, a televíziókban, a rádiókban és az online platformokon.
A nyilvánosságra került médiatervek 15 kormányzati kampány költéseit tartalmazzák. Ezek között szerepelt a Voks 2025, az Otthon Start program, valamint a fogyasztóvédelmi nemzeti konzultáció népszerűsítése is.
A dokumentumok szerint a kormány 2025 áprilisa és decembere között legalább kilencmilliárd forintot költött online és nyomtatott sajtóhirdetésekre. Emellett 7,1 milliárd forint jutott televíziós, 1,1 milliárd forint rádiós reklámokra, további 246 millió forintot pedig közösségi médiás kampányokra fordítottak.
A legnagyobb kedvezményezett az Origo volt, amely legalább 557 millió forintnyi állami reklámbevételhez jutott. Ez az összeg önmagában meghaladta a rangsor második helyén álló Mandiner és a harmadik Bors Online együttes részesedését.
A legtöbb állami hirdetést kapó médiumok közé tartozott a Pesti Srácok is, amely közel 200 millió forintot kapott. Jelentős összegek jutottak a Magyar Nemzethez: a nyomtatott kiadás az első öt kedvezményezett között szerepelt, míg az internetes felület csaknem 180 millió forint értékű kormányzati reklámot közölt.
A Metropol online és nyomtatott változata együtt 326,7 millió forinthoz jutott. A Ripost 155,6 millió forintot, a Magyar Demokrata és a demokrata.hu pedig együttesen közel 198 millió forintot kapott. A Hír TV online felületeire 154 millió forintnyi állami reklám került, és ebben az összegben a televíziós hirdetések még nem szerepeltek.
A megismert adatok alapján az Index jóval kisebb részesedéshez jutott: mindössze egy állami kampányban vett részt. Az Otthon Start program népszerűsítéséhez két podcastadás készült, amelyekért epizódonként 1,4 millió forintot fizettek. A Rádió Café Sajátos Pogátsa című műsorában egyetlen, kormányzati szereplőkkel készült beszélgetés 3,5 millió forintba került.
A közösségi médiás kampányokra is százmilliókat fordítottak. A Google rendszerében 136 millió, a Facebookon 103 millió forint értékben vásároltak hirdetéseket. Csaknem nyolcmillió forint jutott a TikTokra is, noha a platform szabályzata alapvetően tiltja a fizetett politikai reklámokat.
Külön egészségügyi kommunikációs kampányokat is finanszíroztak. Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész közösségi médiás tartalmainak népszerűsítésére tízmillió forintot költöttek, az egészségügyi kommunikáció menedzselésére pedig havonta további 7,3 millió forint jutott.
A listán meglepő szereplőként jelent meg a freemail.hu is. A levelezőrendszer felületein a kabinet több mint 80 millió forint értékben hirdetett, vagyis több mint huszonötször annyit költött ott, mint amennyi az Indexhez került.
Az adatok azért is figyelemre méltók, mert a 2026-os választások után gyors leépítések kezdődtek a korábban kormányközeli médiarendszerben. Elbocsátások történtek többek között a Mediaworksnél, az Origónál, a Mandinernél, a Magyar Nemzetnél és a Világgazdaságnál, emellett online felületek és megyei lapok nyomtatott kiadásai szűntek meg.
A folyamat arra utal, hogy az állami reklámköltések meghatározó szerepet játszottak a médiabirodalom működtetésében. A kormányzati hirdetések visszaesésével vagy megszűnésével több szerkesztőség gazdasági helyzete rövid idő alatt megrendült.