A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy újságírókat az általuk készített cikkek miatt fenyegetnek meg a közösségi médiában. A szervezet arra figyelmeztetett, hogy a gyűlölködő, erőszakos hangvételű bejegyzések nem csupán félelmet keltenek, hanem szélsőséges esetben fizikai bántalmazáshoz is vezethetnek, ezért a hatóságoknak még azelőtt közbe kell lépniük, hogy komolyabb baj történne.
A MÚOSZ közleménye szerint az elmúlt időszakban több, a Ferencvárosi Torna Clubhoz kapcsolódó ügyekkel foglalkozó újságírót is fenyegetések értek. Elsőként Kele Jánost, a 24.hu főmunkatársát, majd Murányi Andrást, az Index felelős szerkesztőjét vették célba egyes Fradi-szurkolók a közösségi oldalakon.
Mindkét újságíró a Fradiváros-projekt közpénzügyi hátterével és a beruházás körüli kérdésekkel foglalkozott. A projekt megvalósítására az állam a közlemény szerint 25 milliárd forintos támogatást biztosított, a tervezett beruházás azonban nem valósult meg.
A témában megjelent cikkeket követően fenyegető üzenetek tömege jelent meg a közösségi médiában. Kele Jánosnak többek között azt üzenték, hogy „kezdjen el aggódni”, Murányi Andrást pedig olyan bejegyzéssel fenyegették, amely családtagjára is utalt. Egy harmadik újságírót, Gulyás Balázst egy tüntetésen érte fenyegetés, ahol azt mondták neki: „akkor neked annyi”.
A MÚOSZ kihangsúlyozta, hogy tisztában van azzal, hogy az erőszakra buzdító vagy fenyegető hangot megütő személyek csupán a Ferencváros szurkolótáborának kis, ugyanakkor hangos részét képviselik. A szervezet szerint az sem kizárt, hogy egyesek indulatból írnak le olyan mondatokat, amelyeket valójában nem gondolnak komolyan. Ez azonban nem teszi elfogadhatóvá a fenyegetéseket.
A szervezet arra figyelmeztetett, hogy ha az erőszakos retorika tömegessé válik, az félelmet kelthet az érintettekben, és egy ponton túl valódi erőszakba is átcsaphat. Éppen ezért a hatóságok figyelmét is felhívták azokra a közösségi médiában megjelenő üzenetekre, amelyek erőszakot helyeznek kilátásba.
A MÚOSZ leszögezte: tűrhetetlen, hogy újságírókat azért fenyegetjenek meg, mert közérdekű ügyeket tárnak fel vagy munkájuk során kényes kérdéseket vizsgálnak. A szervezet tiltakozását fejezte ki a fenyegetések miatt, egyúttal szolidaritásáról biztosította Kele Jánost, Murányi Andrást, Gulyás Balázst és minden olyan újságírót, akit munkája miatt próbálnak megfélemlíteni.
MÚOSZ: TŰRHETETLEN, HOGY ÚJSÁGÍRÓKAT A CIKKEIK MIATT FENYEGETNEK