A vajdasági magyar média helyzetéről, múltjáról és jövőjéről tanácskoztak pénteken Szabadkán, a Sajtószabadság Alapítvány által szervezett Tiszta sor című médiatanácskozáson. – írja a Szabad Magyar Szó.
Az eseményen sikerült egy asztalhoz ültetni a vajdasági magyar médiaházak csaknem minden képviselőjét, a több mint húsz résztvevő pedig négy órán át vitatta meg a közösségi sajtó legfontosabb kérdéseit. A tanácskozás második panelbeszélgetésén olyan tapasztalt, ma már nyugdíjas újságírók szólaltak fel, akik évtizedeken át meghatározó szerepet játszottak a vajdasági magyar médiában, és pályájuk során testközelből tapasztalták meg a sajtó és a politika viszonyának változásait.
Németh Zoltán, aki negyven éven át a Magyar Szó újságírójaként dolgozott, egyértelműen fogalmazott: szerinte a politika mindig is beavatkozott a szerkesztéspolitikába, hol erősebben, hol visszafogottabban. Felidézte, hogy voltak időszakok, különösen a kilencvenes években, amikor a szerkesztőségek megpróbáltak ellenállni a politikai nyomásnak. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a Magyar Szót a politika alapította, és meglátása szerint végül valószínűleg ugyanez a politika fogja megszüntetni is. Bár hangsúlyozta, hogy személyesen kötődik a nyomtatott sajtóhoz, úgy látja, a világ változásaival együtt a nyomtatott lapok sorsa egyre bizonytalanabb, és hosszabb távon a megszűnés veszélye fenyegeti őket.
Németh különösen élesen bírálta a szakmai felkészültség jelenlegi állapotát. Véleménye szerint a vajdasági magyar újságírás leépülésének okait nem csupán az elmúlt másfél évtizedben kell keresni, hanem jóval korábban. A 2000-es évek eleji belső átszervezések, valamint a háborús évek következményei, amikor sokan kényszerültek elhagyni a pályát vagy a térséget, szerinte már akkor meggyengítették a Magyar Szót. Úgy fogalmazott, hogy minél gyengébbé válik egy lap, annál befolyásolhatóbb lesz. Meglátása szerint ma a Magyar Szó már annyira meggyengült, hogy nincs meg benne az a belső erő, amely lehetővé tenné, hogy fellázadjon az ellene irányuló igazságtalanságokkal szemben.
Szóvá tette a főszerkesztő-választás korábbi gyakorlatának megváltoztatását is. Mint mondta, régebben a szerkesztőség véleménye alapján döntött az alapító a főszerkesztő személyéről, és a szerkesztőség javaslatát rendszerint elfogadták. Ezt a gyakorlatot azonban a Magyar Nemzeti Tanács megszüntette. Németh szerint jó lenne visszaállítani azt a rendszert, amelyben a szerkesztőség valódi beleszólással rendelkezik saját vezetőjének kiválasztásába, hiszen egy főszerkesztő csak akkor tud hitelesen és eredményesen dolgozni, ha maga mögött tudhatja a szerkesztőség többségének támogatását.
A tapasztalt újságíró a fiatalabb nemzedék szakmai helyzetére is kitért. Úgy látja, a mai újságírók sokszor gyengék, nincs kitől tanulniuk a szerkesztőségeken belül, nem tudnak megfelelő kérdéseket feltenni, és sokszor nem is mernek kérdezni. Szerinte ezen sürgősen változtatni kell, mert ha a folyamatot nem sikerül megállítani, akkor a vajdasági magyar újságírás politikai döntés nélkül is elveszhet.
Öreg Dezső, az Újvidéki Rádió egykori főszerkesztője szintén a politika és a sajtó viszonyáról beszélt. Véleménye szerint politikum nélkül nem lehet újságot írni, mert a politika mindig jelen van, és mindig megpróbál beleszólni a szerkesztéspolitikába. Felidézte, hogy már a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének kezdeményező alakuló gyűlésén is jelen volt egy kezdő politikus, aki akkor az ideiglenes Nemzeti Tanács elnöke volt. Ezzel arra utalt, hogy a politikai szereplők jelenléte és érdeklődése a vajdasági magyar sajtó iránt nem új jelenség.
Öreg szerint az újságírók között mindig vannak lojálisak és még lojálisabbak, vagyis a sajtón belül is eltérő mértékben jelenik meg a politikai alkalmazkodás. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy például a Hét Napnak kötelessége foglalkozni a politikával, sőt állást is kell foglalnia bizonyos kérdésekben. Az oknyomozó újságírás kapcsán azonban szkeptikusan fogalmazott: szerinte az rendkívül költséges műfaj, amelyet a vajdasági magyar közösség jelenlegi anyagi és intézményi lehetőségei mellett aligha engedhet meg magának.
Németh János, aki korábban a Hét Nap és a Szabadkai Rádió munkatársa is volt, örömét fejezte ki amiatt, hogy találkozhatott a vajdasági magyar újságírás fiatalabb nemzedékével. Hozzájuk szólva arra biztatta őket, hogy próbáljanak ellenállni, amikor a politikusok puszta „mikrofonállványként” tekintenek rájuk. Szerinte világosan különbséget kell tenni az újságírók és a propagandisták között, mert a kettő nem ugyanazt a hivatást képviseli. Az újságírás lényege a kérdezés, az ellenőrzés és a közérdek szolgálata, míg a propaganda a hatalmi üzenetek közvetítésére épül.
Miskolczi József, a Hét Nap egykori újságírója visszafogottan fogalmazott, mondván, úgy érzi, nincs joga beleszólni a fiatalok jövőjébe. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ő maga a nyomtatott sajtó iránt továbbra is nagy tisztelettel viseltetik. A jövő sajtójával kapcsolatban legfontosabb elvárásként azt emelte ki, hogy legyen benne helye a vitának. Felidézte, hogy volt időszak, amikor a sajtóban megjelentek hírmagyarázatok és őszinte vélemények, később azonban ezeket kiszorították. Miskolczi szerint ma hiányoznak a valódi véleményütköztető műsorok és fórumok, pedig ezek nélkül nem pezsdülhet fel a vajdasági magyar nyilvánosság.
A beszélgetés egyik visszatérő gondolata az volt, hogy a vajdasági magyar sajtó szakmai és erkölcsi megújulásra szorul. A felszólalók eltérő hangsúlyokkal, de egyaránt arról beszéltek, hogy a politikai befolyás, az intézményi gyengülés, a szakmai utánpótlás hiánya, a szerkesztőségi autonómia beszűkülése és a vitakultúra elsorvadása komoly veszélyt jelent a közösségi médiára. A tanácskozás második felében a résztvevők közös nyilatkozatot is megfogalmaztak, amelyben a Tiszta sor médiatanácskozás állásfoglalását foglalták össze.
A Tiszta Sor Médiatanácskozás résztvevőinek közleményét itt olvashatják.
