A Sajtószabadságért Koalíció közleménye szerint megdöbbentek a REM Tanácsa elnökének a pimasz gesztusa kapcsán, aki egy SS egyenruhás, fotomontázsolt profilfotót tett közzé a Telegram-csatornáján.
A koalíció tagjai szerint Zekić a magyarázatával még nagyobb szemtelenségéről tett tanúbizonyosságot, ugyanis a REM tisztségviselője azzal magyarázta tettét, hogy a képével csak provokálni akart.
Az SK szerint Zekić ezzel a neonáci, vagy pedig fasiszta jelképek használatának és ilyen megnyilvánulások tilalmáról szóló törvényt is megsértette és a hatóságok sürgős reagálását követelte Zekić „provokációja” kapcsán.
Ezzel szemben a REM tanácsának az elnöke azt állítja, hogy a kép közzétételével „a tömeg arcába röhögött”
Vele szemben Nedim Sejdinović, közismert újságíró szerint Zekić tette egy civilizált országban a hírnevébe és a tisztségébe kerülne.
– Ez azonban Olivera Zekićtyal nem fog megtörténni. El kell ismerni azt, hogymár régen elveszítette a hírnevét, de a tisztségét, legalább egy belátható időn belül nem fogja. Amennyiben Szerbia egy normális ország lenne, akkor már rég nem lehetne a REM élén. Az egyenruha csak abból a szempontból áll jól neki, hogy katonásan engedelmesen, alázatosan meghallgatja a felülről jövő parancsokat, az alatta lévőkkel pedig katonásan kegyetlen. Még akkor is, amennyiben lekerül a REM éléről, a Vezető majd talál neki egy megfelelő pozíciót, ahol továbbra is megmutathatja kulcsfontosságú képességeit – nyilatkozta Sejdinović a belgrádi Danas napilapnak.