Boris Tadić, a Szociáldemokrata Párt (SDS) elnöke azzal vádolta meg a Szerbiai Rádió és Televíziót, hogya közszolgálati televíziós csatorna megtagadta a Jó reggelt Szerbia (Dobro Jutro Srbijo) választási listája választási hirdetésének a sugárzását, amelyben Aleksandar Halabrin a Veljko Belivuk által vezetett bűnbanda egyik áldozatának az édesanyjával beszélget és amiben a szerbiai vezetés és a brutális bűnözők közvetlen kapcsolatáról is elhangzanak állítások. – írja a belgrádi Danas napilap.

Tadić az RTS médiaháza előtt megrendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy bevett gyakorlat az, hogy a közszolgálati médium választási-blokkjában naponta 30 másodperces bemutatkozási lehetőséget kapnak a választáson induló politikai szervezetek és polgári tömörülések és először történt meg, hogy nem mutatták be az RTS-nek elküldött anyagot.

Boris Tadić szerint felsőbb utasításra tagadták meg a videófelvétel leközlését

–A szervezett bûnözés ennek a társadalomnak a legnagyobb problémája – hangsúlyozta ki Tadić és hozzáfűzte, hogy a választási listájuk küzd majd leghatározottabban e bűncselekmények felszámolása érdekében és zéró toleranciát hirdetünk az ilyen társadalmi jelenségekkel szemben.