Az iráni televízió megszakította közvetítését, mert játékosai nem énekelték a himnuszt

Mivel az iráni játékosok nem énekelték a hazájuk himnuszát az iráni televízió megszakította az Anglia–Irán világbajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítését,

Iráni aktivisták szerint a játékosok ezzel a hazai kormányellenes tiltakozások mellett álltak ki.

Sok szurkoló fütyült az iráni himnusz alatt, illetve az al-rajjani Halifa Stadion lelátóján sok szurkoló Nők, Élet, Szabadság feliratú iráni mezt viseltek – írja az Index.hu

Iránban szeptember 16. óta tart az országos tiltakozáshullám, amelyet Mahsza Amini 22 éves iráni kurd nő halála váltott ki. A nőt az erkölcsrendészet letartóztatta, mert állítólag megsértette az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályait, majd az őrizetben meghalt.

A norvégiai székhelyű Iran Human Rights (IHR) szombaton közzétett adatai szerint már legalább 378 ember vesztette életét a tiltakozásokban.

Ehszan Hadzsafi, az iráni válogatott csapatkapitánya vasárnap változásokat sürgetett, és részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak.

A The Sun brit napilap szerint a futballisták súlyos árat fizethetnek ezért, hazatérésük után börtönre vagy akár halálbüntetésre is számíthatnak. .

Iránban a politikai véleménykülönbség a halálbüntetéssel sújtott bűncselekmények közé tartozik, a szeptemberi felkelés kezdete óta 21 tüntetőt ítéltek már halálra. Az iráni tisztviselők pedig már a világbajnokság előtt is arról beszéltek, hogy fel kell lépni a nemzeti himnusz és a zászló iránti tiszteletlenséggel szemben – hívta fel a figyelmet a brit lap.

Maszúd Szetajesi, az iráni igazságszolgáltatás szóvivője néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy büntetés várhat arra, aki megtagadja a himnusz éneklését. Az állami hírügynökségek arról is beszámoltak, hogy alig tíz nappal ezelőtt egy iráni lelkész ima közben arra figyelmeztette a himnuszt nem tisztelő sportolókat, hogy büntetésre számíthatnak.