Szerbiában javában zajlik az ötödik országos frekvencia megszerzéséért folyó csata. A közelmúltban megrendezett frekvenciapályázaton a vajdasági magyarság számára közismert, a szerb közvélemény számára ismeretlen TV2 is a pályázó televíziók között volt. A televízió a magyar újságírók szerint Orbán Viktor iskolatársának tulajdona. Ez a televízió korábban már Szlovéniára is kiterjesztette működését, Orbán Viktorhoz és Fidesz-pártjához közel állók részéről nem ez az egyetlen, a régió médiumaiba történő befektetés. Annak, hogy milyen érdekek is húzódnak meg a magyar média balkáni terjeszkedése mögött, a szerbiai N1 független hírportál járt utána.

Shatz Péter és Vida József, Orbán Viktorhoz köthető két magyar üzletember offenzívát indított a balkáni médiatér ellen. Schatz, Észak-Macedóniában a Nikola Gruevszki pártjához közel álló internetes médiát és országos frekvenciával rendelkező televíziót vásárolt, míg Szlovéniában internetes médiát, magazinokat vásárolt meg, de megvette Janez Janša pártjának a tagjai által alapított Nova24 televíziót vásárolt, amelynek alapítói Janez Janša pártjának tagjai voltak.

Orbán Viktor, Janez Janša és Nikola Gruevszki (Forrás: Facebook)

Orbán Viktor miniszterelnük pártjával barátkozó politikai erőket segítik így – nyilatkozta az N1-nek Bódis Gábor, budapesti újságíró.

Vida a legnézettebb magyar televízió, a TV2 tulajdonosa, aki a szlovén újságírók szerint a Szlovéniában országos frekvenciát magáénak tudó Planet TV-t egy közvetlen elszámolási rendszeren keresztül vette meg Janez Janšával karöltve, most pedig Szerbiában is terjeszkedik, a gazdálkodásuk iránt pedig a rendőrség is érdeklődik.

Marko Milosavljević, a Ljubljanai Egyetem Újságírás Tanszékének professzora szerint a TV2 elsősorban Orbán Viktor kormányának a geopolitikai szatellitje.

Az N1-nek nyilatkozók szerint ezeket e médiumokat egyes magyar cégek az országok banki, infrastrukturális és energetikai szektorában tevékenykedő cégekkel való üzletelésük során használják fel ezeket a médiumokat. Macedón és szlovén újságírók állításai szerint, mivel ez az üzleti modell nem fenntartható, ezek a sajtótermékek pénzmosás segítségével maradnak fenn. E cégek ügyleteit Észak-Macedónia rendőrsége is kivizsgálta.

“A magyarországi kollégák segítségével kiderítettük, hogy ezek általában kis cégek, amelyek éves forgalma mindössze 5000 euró körül mozog. Ez nem az az összeg, amennyiért ennyi médiafelületet kibérelhetnek a macedón médiában. Ezek a cégek egyedül Macedóniában hirdették termékeiket – nyilatkozta az N1-nek Goce Trpovszki, a Balkáni Oknyomozói Újságíróhálózat (BIRN) észak-macedóniai részlegének a munkatársa.

“Szlovénia és Észak-Macedóniában, az országok területén semmilyen üzletet sem folytató cégek hírdettek legtöbbet, s ezeknek nem is állt szándékukban üzletelni” – nyilatkozta Primož Cirman, a necenzurirano.si szlovén portál szerkesztője.

A Planet TV szlovéniai Telekommal kötött üzletét a bejelentés szerint parlamenti bizottság vizsgálja majd.

„Az adásvételi szerződés szerint a Telekomnak továbbra is mintegy egymillió-kétszázezer vagy egymillió-négyszázezer euróval kell finanszíroznia a Planet TV-t, ennyit kell a Telekom Szlovéniának évente a Planet TV-re költenie annak ellenére, hogy a nézettségük arányosan alacsonyabb, mint mennyit fizet a Pop TV-ért,  Szlovénia legnagyobb televíziójáért fizet a szlovén állami távközlési cég” – magyarázza Milosavljević professzor.

„Amikor a TV2 átvette a Planet TV-t, várható volt, hogy a Planet TV szerkesztői politikája határozottan összhangban lesz a kormány által folytatott politikával– így is történt” – teszi hozzá Cirman.

Beszélgetőpartnereink szerint a szlovén Planet TV a kormányváltás óta teljesen veszteséges, ezért nem zárják ki a megszűnésének a lehetőségét sem.

No, de mik lehetnek a TV2 szerbiai érkezésének céljai?

„Azok a hatalmas összegek a legkönnyebben külföldi partnerekkel együttműködve moshatók tisztára.” – nyilatkozta Bódis Gábor, aki szerint ennek a fényében kell tekinteni ezekre a magyar befektetésekre. Ugyanakkor van egy másik politikai jelentősége is ezeknek a befektetéseknek. E médiumok által sugárzott hírek Putyin propagandáján alapulnak, amit általában itt sugároznak az állami televíziók és minden Orbán Viktorhoz közeli médiában” – jegyezte meg az újságíró.

Az N1 kérdésére, hogy miért hirdetnek olyan magyar cégeket, amelyek nem Szlovéniában működnek, a Nova24 TV azt válaszolta, hogy ez teljesen normális a digitalizáció és az internet korában. Egyben hozzáfűzték, hogy a pénzmosással kapcsolatos állításokat mindenkinek a bíróságon kell majd bebizonyítania, mert ez szerintük rágalmazás és hazugság.

A Nova24 illetékesei egyben megjegyezték, hogy a szlovéniai Telekommal miminális és kiváltságok nélküli üzleti kapcsolatokat építettek ki.

A TV2 budapesti központja és a macedón Alfa TV nem válaszolt az N1 által elküldött kérdésekre.