Befejezi működését Ungár Péter politikus és Gerényi Gábor médiavállalkozó közös portálja, az Azonnali.hu – írja a Media1.hu. A médiaügyekkel foglalkozó portál azt írja, a 2018-ban megalapított Azonnali Média Kft. többségi tulajdonosa Ungár Péter LMP-s politikus, Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának és az Orbán-kormány kormánybiztosának fia. Rajta kívül az a Gerényi Gábor is tulajdonos, akinek a neve 2020-ban az Index szétrobbanása előtt, az úgynevezett Gerényi-terv kapcsán is előkerült.

Ungár Péter a Media1.hu-nak nem kívánta kommentálni a lap bezárásával kapcsolatos értesülést. Ezt követően GerényGábor megerősítette a portálnak, hogy a kérdés mostanra lényegében eldőlt, valóban nem működtetik tovább a lapot.

Gerényi szerint gazdasági okok miatt döntöttek így, mivel a cég évek óta veszteséges volt, ráadásul a gazdasági kilátások rendkívül bizonytalanná váltak, senki nem tudja, mi jön most. Azt is mondta, jó emberekkel dolgoztak együtt, ezért reményét fejezte ki, hogy másutt el tudnak majd helyezkedni a lap munkatársai.

Az Azonnali.hu olvasottsága a Gemius hivatalos adatai szerint napi átlag 10-15 ezer körül alakult, aztán idén tavasszal felment 30-40 ezerre, ám vélhetően ez a látogatottság nem termelt olyan bevételeket, amelyből egy szerkesztőség fenntartható.