A kormány hétfői bejelentése szerint a Salamon-szigeteki Műsorszolgáltató Társaságot (SIBC), az 1976-ban létrehozott közszolgálati műsorszolgáltatót a kormány ellenőrzése alá vonják –írja a The Guardian nyomán a 444-hu.

A rádióval, televízióval és online portállal is rendelkező SIBC az egyetlen módja annak, hogy a távoli területeken élő emberek azonnali hírekhez jussanak, és létfontosságú szerepet játszik a természeti katasztrófák kezelésében is.

A médiaszolgáltató munkatársai megerősítették, hogy hétfő óta a sugárzás előtt minden hírt és műsort ellenőrizni fog a kormány egy képviselője.

A korlátozásokat Manasseh Sogavare miniszterelnök ( a képen) nyilatkozatát követően vezették be, aki a műsorszolgáltató társaság által közölt híreket elfogultnak nevezte, amelyek széthúzást okoznak.

A szabad sajtó helyzete a szigetországban különösen a Kínával májusban megkötött biztonságpolitikai megállapodás aláírása után romlott meg és a megfigyelők attól tartanak, hogy az óceániai ország vezetői utánozni fogják Kína sajtószabadsághoz való viszonyulását.

Példának okán Wang Yi kínai külügyminiszter vezette delegáció tagjainak a szigetországban tett látogatásuk során az országban tevékenykedő újságírók nem tehettek fel kérdéseket, a kínai tisztviselők nem engedélyezték a forgatásokat és egyes újságíróktól az akkreditációjukat is visszavonták.

A Nemzetközi Újságírószövetség (IFJ) közleményben ítélte el a szigetország kormányának nem túlzottan salamoni döntését :

„a Salamon-szigetek nemzeti műsorszolgáltatójának cenzúrázása a sajtószabadság elleni támadás, és elfogadhatatlan fejlemény az újságírók, a nyilvánosság és a demokratikus politikai rendszer szempontjából. Az IFJ a független műsorszolgáltatás azonnali visszaállítására szólít fel a Salamon-szigeteken” – áll az IFJ közleményében.