Az MTI lengyelországi tudósítójának beszámolója szerint heves parlamenti vita után fogadta el végül szerda este a lengyel alsóház a médiatörvény a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szóló, a TVN24 amerikai hírtévét is érintő módosítását. A médiatörvényt annak ellenére tudta elfogadni a Jog és Igazságosság (PiS) vezette frakció, hogy az egyik kisebb párt, az Egyetértés szerdán kilépett a kormánykoalícióból, mivel nem értett egyet a törvénymódosítással. A szenátus elé kerülő törvénymódosítás mellett a 460 fős szejmben 228-an szavaztak, 216-an ellenszavazatot adtak le, tíz honatya tartózkodott. Nemmel szavazott az ellenzéki képviselők mellett az Egyetértés öt képviselője is, míg a párt másik öt tagja a tervezet mellett tette le voksát. Támogatta a módosítást az ellenzéki Kukiz´15 párt három tagja, valamint két független honatya is.

A szavazásokra azt követően került sor, hogy az alsóházi ülést ellenzéki indítványra szerda délután eredetileg szeptemberre elnapolták, azonban harminc képviselő kezdeményezésére, a voksolás formai hibáira hivatkozva Elzbieta Witek házelnök újbóli szavazásra bocsátotta a témát. A második körben a képviselők többsége – köztük a Kukiz´15 három képviselője, akik állításuk szerint eredetileg tévedésből szavaztak az elnapolás mellett – már a kormánytáborral együtt voksolt. A szavazás megismétlése heves bírálatokat váltott ki az ellenzéki padokban.

Fororás : tvn24.pl

Az ellenzéki bírálatokat kiváltott módosítás szerint az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban bejegyzett cégek csak akkor kaphatnának médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha nem függenek az EGT-n kívüli jogi személytől. Ezt többen az amerikai tulajdonú TVN24 ellen irányuló lépésként értelmezik. Az új médiatörvény ellen, még annak elfogadását megelőzően több lengyel városban is demonstráció volt. Az ellenzék szerint a tervezet veszélyezteti a szólásszabadságot, célja pedig nem más, hogy minden lengyel kézben legyen, központi üzenetekkel. A módosítás ellen a múlt héten ugyanezen indokkal amerikai szenátorok egy csoportja is felszólalt.

A törvénymódosítás a PiS állítása szerint nem irányul semmilyen konkrét csatornaműködtető ellen, hanem azokat a kockázatokat védené ki, melyeket a lengyelországi média megszerzése jelentene például oroszországi vagy kínai cégek által.

A Reuters nyomán a 444 arról ír, hogy Lengyelország egyik legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok gyorsan reagált a tegnap, szerdán elfogadott lengyel médiatörvény-módosításra, és az amerikai diplomácia máris közölte, hogy elítélik a törvénymódosítást.