Az Európai Bizottság a mai napon kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen – írja a Media1-hez is eljuttatott közleményében Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.

A képviselő 2020 szeptemberében és 2021 márciusában is levélben jelezte az Európai Bizottságnak, hogy a kizárólag fideszesekkel feltöltött Médiatanács a sajtószabadság megvédése helyett a kormány érdekeinek kiszolgálásán, és a médiaszabadság korlátozásán fáradozik, amikor elutasította a Klubrádió pályázatát, és ezzel a gyakorlatban elhallgattatták az egyik utolsó, független, magyar médiumot – áll a közleményben. A jelzések hatására az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Az EB azzal indokolja a lépését, hogy a magyar Médiatanács erősen megkérdőjelezhető indokokra hivatkozva utasította el a Klubrádió frekvencia-használati kérelmét.

Donáth Anna, a Momentum EP képviselője (Forrás: Nyugta.hu)

A frekvenciák használatának feltételei, illetve a kapcsolódó jogok odaítélésére, meghosszabbítására, megújítására vagy visszavonására vonatkozó eljárások az Európai Elektronikus Hírközlési Kódexben ((EU) 2018/1972 irányelv) lefektetett uniós távközlési szabályok hatálya alá tartoznak. E szabályok két meghatározó alapeleme az arányosság és a megkülönböztetés-mentesség elve. Az Európa Bizottság szerint a magyar Médiatanács Klubrádióról szóló elutasító határozatai aránytalanok és átláthatatlanok voltak, tehát sértik az uniós jogot. Emellett a Bizottság szerint a magyar médiatörvényt ebben a konkrét esetben diszkriminatívan alkalmazták. A Bizottság ezért úgy határozott, hogy első körben felszólító levelet küld a magyar kormánynak. A kormánynak két hónapja lesz válaszolni a bizottság által kifogásolt problémákra. Az ügyben a Nemzetközi Sajtóintézet (International Press Institute) igazgató-helyettese is megszólalt, aki egyfelől elégedetten kommentálta, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított szerdán a Klubrádió FM-adásának lekapcsolása miatt hazánk ellen, másrészt viszont csalódottságának is hangot adott, mert szerinet az uniós testületnek előbb meg kellett volna ezt tennie.