A Committee to Protect Journalists közleménye szerint 2026. március 18-án izraeli légicsapásban életét vesztette Mohamed Sherri, az Al-Manar TV vezető politikai műsorainak szerkesztője. A támadás Bejrút központjában, a Zuqaq al-Blat nevű városrészben érte azt a lakóépületet, ahol családjával élt. A csapásban felesége is meghalt.
A csatorna közleményben erősítette meg Sherri halálát, kiemelve, hogy az egyik legismertebb és legmeghatározóbb újságírójuk volt. A Libanoni Újságírók Szövetségének egyik forrása szerint a támadásban megsérült fia, Yasser Sherri is, aki az iraki, szintén Hezbollah-közeli Aletejah TV szerkesztője.
A CPJ élesen elítélte a történteket. A szervezet közel-keleti programkoordinátora, Joud Hasan úgy fogalmazott, hogy egy újságíró lakásának bombázása egy sűrűn lakott városi környezetben „ijesztő eszkalációt” jelent Izrael libanoni hadműveleteiben és kihangsúlyozta, hogy semmi sem indokolja civil lakóépületek támadását, és az ilyen akciók súlyosan veszélyeztetik a civilek és az újságírók biztonságát.
A légicsapás egy újabb fejezete annak a március elején kiújult izraeli offenzívának, amely a libanoni Hezbollah ellen irányul. A konfliktus a térségben zajló, Iránhoz köthető feszültségek kiszélesedésének részeként erősödött fel.
A CPJ adatai szerint március 18-ig Libanonban legalább négy újságíró sérült meg, négy médiavállalatot ért izraeli támadás, több újságírói stábot akadályoztak munkájában, és számos sajtómunkás kényszerült elhagyni otthonát Bejrút egyes részein, illetve az ország déli térségeiben.
Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője a CPJ megkeresésére annyit közölt, hogy vizsgálják az eset körülményeit.