Az ABC tévécsatorna illetékesei peren kívül megállapodtak Donald Trumppal, hogy 15 millió dollárt fizetnek a megválasztott elnöknek és ők állják Trump egymillió dolláros ügyvédi költségeit is – írja a 444.hu a BBC-re hivatkozva.
Az idei amerikai elnökválasztások győztese amiatt perelte be a televíziós hálózatot, mert George Stephanopoulos műsorvezető, a a Bill Clinton-féle Fehér Ház egykori sajtófőnöke idén márciusban egy interjúban azzal próbálta megszorongatni Nancy Mace dél-karolinai republikánus képviselőt, hogy összesen 10 alkalommal kérdezte meg tőle, hogy nőként miképpwb támogathat egy olyan elnökjelöltet, akit „nemi erőszakért találtak felelősnek”.
Stephanopoulos egy New York-i polgári bíróság tavaly kimondott ítéletére utalt, miszerint Trump még 1996-ban egy áruház próbafülkéjében szexuálisan zaklatta E. Jean Carroll írónőt. Az ügyben ugyanazon a bíróságon két per is folyt, Trumpot ezekben 83,3 millió dollár megfizetésére kötelezték. Az ítéletben Lewis Kaplan bíró kifejtette, hogy az esküdtszék a szexuális zaklatást bizonyítottnak látta, Carroll azt viszont szerintük nem tudta bizonyítani, hogy Trump a kifejezés szűkített, a New York-i büntető törvénykönyv szerinti értelmében megerőszakolta volna őt. A bíró hangsúlyozta, hogy a nemi erőszak New York-i jogi definíciója jóval szűkebb, mint a kifejezés hétköznapi értelme.
Trump egyébként a második elnökválasztási kampánya részeként sorozatban indított pereket nagy amerikai tévé- és hírcsatornák – New York Times, Washington Post, CBS, CNN – ellen. Ezek közül a mostani az első ügy, amit meg is nyert. A két újság és a CNN elleni keresetét korábban elutasították.