Több európai sajtótermék és újságírószervezethez hasonlóan az EFJ is eldöntötte, hogy 2025. január 20-tól, vagyis Donald Trump hivatalba lépése napjától kezdve nem tesz közzé több tartalmat Elon Musk X platformján.
„Az EFJ számos európai médiumhoz és újságírói szervezethez hasonlóan, úgy véli, hogy etikailag nem tartható fenn a részvétel egy olyan közösségi hálózaton, amelyet a tulajdonosa dezinformációs és propagandagépezetté alakított át – áll a szervezet közleményében.
Az amerikai választások eredményhirdetését követően az EFJ arra figyelmeztetett, hogy Trump, a világ legerősebb országának elnöke, és Elon Musk, a világ leggazdagabb embere között kialakult együttműködés veszélybe sodorta a demokráciát és a szólásszabadságot. Elon Musk az X közösségi hálózat tulajdonosa a bejelentések szerint Trump hivatalba lépését követően vezető szerepet kap az új „Kormányzati Hatékonysági Osztályban”.
Trump megválasztását követően az amerikai politikában vezető szerepet játszó és az új amerikai elnöknek pénzügyi támogatást is nyújtó Elon Musk egyébként minap nyilatkozta, hogy a „hagyományos média halott”, és hozzáfűzte, hogy „a hagyományos médiumok többsége hazudott a polgároknak”.
Maja Sever, az EFJ elnöke ezt követően azt nyilatkozta, hogy nem lehetnek jelen egy olyan ember birtokában lévő közösségi hálózaton, aki a média halálát hirdette ki, majd pedig hozzáfűzte, hogy az X közösségi hálózat mára az összeesküvés-elméletek, a rasszizmus, a szélsőjobboldali ideológiák és a nőgyűlölő retorika terjesztésének a melegágyává vált és nem a köz érdekei helyet a tulajdonosának és politikai szövetségeseinek ideológiai és pénzügyi érdekeit képviseli.
Ricardo Gutiérrez, az EFJ főtitkára szerint amióta Elon Musk megvásárolta, az X X szerkesztőségi irányvonala ellentmond az újságírószervezet humanista értékeinek, illetve a média szabadsága és pluralizmusa iránti elkötelezettségüknek, valamint a a gyűlölet és diszkrimináció minden formája elleni küzdelmüknek.
„Az a Az a döntés, hogy töröljük az @EFJEUROPE fiókot, számunkra egyértelmű volt, és felszólítjuk valamennyi tagunkat és a szólásszabadság védelmében tevékenykedő szervezeteket, hogy válasszanak más platformokat” – mondta Gutiérrez.