Több tízmillió dinár közpénzt kaptak az idén médiatartalmak társfinanszírozására a korábbi hatalomhoz közel álló újvidéki sajtóorgánumok – írja a 021.rs portál a Független Elektronikus Médiumok Egyesületének (ANEM) adataira hivatkozva. A január elejétől október 1-jéig lezárult pályázatok eredményeit összesítő nyilvántartás szerint jelentős köztársasági, tartományi és önkormányzati támogatás jutott a Dnevniknek, a Gradske info portálnak, az NS uživo kiadójának, a Novosadska TV-nek és a Vesti sa severa kiadónak. A közölt összegek alapján támogatásuk együttesen meghaladta a 113 millió dinárt.
A 021.rs ezeket a médiumokat a Szerb Haladó Párthoz közel álló sajtóorgánumokként jellemzi. Értékelése szerint az elmúlt két évben beszámolóikban egyre inkább előtérbe került a bulváros, szenzációhajhász megközelítés. Az elemzés a támogatások mellett a médiumok közötti tulajdonosi és szerkesztői kapcsolatokat is bemutatja.
A felsoroltak közül a Dnevnik jutott a legtöbb közpénzhez. Harminckilenc pályázaton valamivel több mint 46 millió dinárt ítéltek meg számára. Újvidék városától kétmillió dinárt kapott, a tartományi költségvetésből pedig négy pályázaton további 18 milliót. A Tájékoztatási és Távközlési Minisztérium az internetes portálnak 500 ezer, a nyomtatott kiadásnak ötmillió dinárt biztosított.
A Dnevnik számos más önkormányzat támogatását is elnyerte. Zsablyáról csaknem 1,3 millió, Antalfalváról 600 ezer, Szenttamásról 300 ezer dinárt ítéltek meg neki. Pancsova, Kevevára, Palánka, Szabadka, Kishegyes, Nagybecskerek és Szécsány szintén szerepel a támogatást nyújtó települések között.
A Gradske info portál tizenegy pályázaton valamivel több mint 12 millió dinár támogatásban részesült. Tulajdonosa és szerkesztője Ognjana Starović, az ügyvezető kormány miniszterének, Nemanja Starovićnak a lánytestvére. A portál tartományi forrásból kétmillió dinárt kapott. A Tájékoztatási és Távközlési Minisztérium internetes tartalmakra 800 ezer, a nemzeti kisebbségeknek szánt tartalmakra további 500 ezer dinárt ítélt meg számára.
Bevételeinek jelentős részét kisebb önkormányzatok pályázatain nyerte el. Temerintől 850 ezer, Palánkától 900 ezer, Rumától 1,6 millió, Inđijától 1,1 millió, Kishegyestől 1,2 millió dinár jutott a portálnak. Pećinci 1 023 750, Karlóca pedig 1,4 millió dinárral támogatta. Ehhez képest az újvidéki városi pályázaton megítélt összeg alacsonyabb, 700 ezer dinár volt.
Az NS uživo portált és rádiót működtető Hashtag Digital Media Group kilenc pályázaton összesen 11,84 millió dinárhoz jutott. A tartománytól 3,8 millió, Újvidék városától 700 ezer dinárt kapott. Karlóca csaknem 1,2 millióval, Šid egymillióval, Inđija 1,3 millióval, Belcsény 1,7 millióval, Óbecse pedig 1,25 millió dinárral támogatta. A fennmaradó összeget palánkai pályázaton nyerte el.
A Novosadska TV számára 28 pályázaton összesen 35,26 millió dinárt ítéltek meg. Az újvidéki városi költségvetésből 4,9 millió, tartományi forrásból kétmillió dinárt kapott. A tájékoztatási minisztérium különböző pályázatain összesen 9,3 millió dinárhoz jutott: a támogatások nemzeti kisebbségeknek szánt tartalmakra, televíziós műsorokra és az internetes portálra szóltak.
A televízió más önkormányzatoktól is jelentős összegeket nyert el. Ópázova 4,9 millió, Nagykikinda 3,4 millió, Szávaszentdemeter 1,5 millió, Titel pedig 1,4 millió dinárt biztosított számára. További támogatásokat kapott többek között Zsablyától, Rumától, Inđijától, Šidtől, Nagybecskerektől, Bácstól és Karlócától.
A Vesti sa severa kiadó öt pályázaton összesen 8,7 millió dinárhoz jutott. Ebből 7,1 milliót három tartományi pályázaton ítéltek meg számára, Palánkától 900 ezer, az újvidéki városi költségvetésből pedig 700 ezer dinárt kapott.
A hivatalos nyilvántartások tulajdonosi és személyi összefonódásokat is mutatnak. Az NS uživo és a Vojvodina uživo portált Danilo Babin köti össze. Ő a Vojvodina uživo fő- és felelős szerkesztője, egyúttal az NS uživót kiadó Hashtag Digital Media Group többségi tulajdonosa. Az NS uživo szerkesztői feladatait Darko Janković látja el.
Mindkét portál a Vesti sa severa kiadóhoz kapcsolódó tágabb médiahálózat része. Ide tartozik a Dokumentarna TV is, amely egyebek mellett a Társadalmi Stabilitás Központjának dokumentumsorozatait sugározza. A 021.rs szerint ezekben az akkori hatalom politikai ellenfeleit vették célba. A médiumok közötti további tulajdonosi kapcsolat, hogy a Novosadska TV 51 százalékos részesedéssel rendelkezik a Dnevnikben.
Újvidék városa az idei médiapályázatokon több mint 25 millió dinárt osztott szét. A 021.rs elemzése szerint ennek legnagyobb része a korábbi hatalomhoz közel álló médiumokhoz került, és belgrádi bulvárlapok is részesültek a városi támogatásokból. A tartományi hatalom emellett több mint 75 millió dinárt ítélt meg a köztájékoztatást és a szakmai színvonal javítását szolgáló projektekre.