Egyes SBB- és Yettel-előfizetők képernyőjéről minden előzetes magyarázat nélkül eltűnt az N1 és a Nova S televíziós csatorna– írja a Cenzolovka. A felhasználók közül többen azt gyanítják, hogy a Yettel által „pilotprojektként” meghirdetett csomagmódosítás célja valójában a két legnagyobb független szerbiai televízió elérhetőségének csökkentése lehet, különösen a közelgő választások előtt.
Stjepan Mimica belgrádi képzőművész és publicista vasárnap szembesült azzal, hogy az N1 helyén egy lakatot ábrázoló üzenet jelent meg, amely szerint a csatornára külön kell előfizetnie. Miután felhívta az ügyfélszolgálatot, azt a tájékoztatást kapta, hogy másik csomagba sorolták át, amelyből az N1 és több más csatorna is hiányzik, viszont havi 300 dinárral kevesebbet kell fizetnie.
Mimica közölte, hogy ehhez nem járult hozzá, és sem e-mailben, sem telefonon nem értesítették a változásról. Mint mondta, legalább tíz éve SBB-előfizető, és annak idején éppen az N1 és a Nova S elérhetősége volt az egyik döntő érv a szolgáltató mellett.
Az SBB jogi személyként már nem létezik, mivel 2025. április 1-jén beolvadt a Yettelbe, amely jogutódként átvette a telekommunikációs szolgáltatásokat, miközben az SBB márkanévként továbbra is jelen van a piacon.
Nikola Jovanović HR-tanácsadó ugyancsak arról számolt be, hogy a Yetteltől levelet kapott egy „moduláris TV-csomagot” tesztelő pilotprojektről. Az értesítés szerint előfizetési díját 12 hónapon át havi 300 dinárral csökkentik, ezzel egyidejűleg pedig augusztus 28-tól megváltozik a csatornakínálat. A levél azonban nem részletezte, mely csatornákat veszik ki a csomagból.
Jovanović ezért magyarázatot kért a cégtől, de hivatalos választ nem kapott. Közösségi médiás bejegyzésére ugyanakkor több olyan felhasználó is jelentkezett, aki hasonló levél után tapasztalta az N1 és a Nova S eltűnését.
A Cenzolovka szintén megpróbált részletes tájékoztatást kérni a Yetteltől. Az ügyfélszolgálaton azt közölték, hogy valóban csak egy pilotprogramról van szó, amelybe bizonyos felhasználókat vontak be, és az eredeti csomag visszaállítható. Az újságírókat azonban hosszú várakoztatás után sem kapcsolták illetékeshez, egy második próbálkozáskor pedig az SBB e-mail-címére irányították őket.
Jovan Ristić, az Efektiva fogyasztóvédelmi egyesület képviselője szerint a Yettel eljárása fogyasztóvédelmi szempontból is aggályos. Kihangsúlyozta, hogy a szolgáltatónak pontosan és időben közölnie kellene, mit változtat meg, mely csatornákat szünteti meg, és mit kap cserébe az előfizető. Az ilyen módosítás szerinte a szerződés feltételeinek megváltoztatását jelenti, ezért az ügyfeleknek joguk lehet a szerződés felmondására is.
Ristić szerint ha az új feltételek augusztus 28-án léptek életbe, a szolgáltatónak legkésőbb július 28-ig írásban kellett volna tájékoztatnia az érintetteket. Az sem elegendő, hogy az ügyfél kérésére visszaállítják a korábbi csomagot: a felhasználót előzetesen meg kellett volna kérdezni arról, kíván-e részt venni a projektben.
Az N1 és a Nova S, valamint a Yettel közötti viszony már az SBB tavalyi átvétele óta vitatott. A két csatorna az akvizíció után három hónapig nem szerepelt a Yettel kínálatában, majd csak két új tarifacsomagba került vissza.
A Yettel egyelőre nem közölte, milyen szempontok alapján választotta ki a pilotprogramba bevont előfizetőket, pontosan mely csatornákat távolította el, és hány ügyfelet érint a változás. A Cenzolovka szerint a vállalat hallgatása különösen érzékeny kérdés a választások előtt, mivel az N1 és a Nova S évek óta a szerbiai kormányzattal szemben kritikus, független médiumok közé tartozik.