Tegnap óta ég a druglići hulladéklerakó, ahová Prijepolje, Priboj és Nova Varoš két hete pedig Sjenica hulladékát szállítják. A nem megfelelően kialakított szeméttelep súlyos környezeti és egészségügyi kockázatot jelent a térség lakói számára, az oltásról és a helyszíni állapotokról tudósító újságírókat azonban több alkalommal is megpróbálták megakadályozni munkájuk végzésében – közölte a Független Elektronikus Médiumok Szövetsége (ANEM)

A prijepoljei TV Forum újságírónője közterületről készített felvételeket a tűzről, amikor a helyszínen dolgozók bekiabálásokkal zavarták, és megpróbálták megakadályozni a forgatást. Az ANEM közleménye szerint a helyszínen tartózkodó Drago Popadić, Prijepolje község elnöke is arra szólította fel, hogy hagyja abba a felvételkészítést.
A szervezet beszámolója alapján Halil Rovčanin helyi építési vállalkozó fenyegető módon közelített az újságíróhoz, az arcába hajolt, és viselkedésével tovább veszélyeztette annak biztonságát.
Egy nappal később az užicei Rec Media stábját is megakadályozták a felvételek készítésében. A forgatócsoport a Nova S televízió számára készített tudósítást a tűzről és az oltási munkálatokról. Miloš Vulović operatőrt a helyszínen dolgozók többször meglökték, noha közterületen, a hulladéklerakó bejáratától és a sorompótól távol tartózkodott. A kamera objektívjét többször eltakarták, hogy megakadályozzák a felvételek elkészítését, és a felszerelés megrongálásának veszélye is fennállt.
A TV Forum és a Rec Media egyaránt az ANEM tagja. A szervezet kihangsúlyozta, hogy a két szerkesztőség az újságírói etikai kódexnek megfelelően, a közérdeket szem előtt tartva végzi munkáját. Az újságírók akadályozása ezért nemcsak a sajtószabadság és a tájékoztatáshoz való jog megsértését jelenti, hanem közvetve a lakosság egészségét is veszélyeztetheti, mivel a polgárok nem jutnak hozzá a környezeti katasztrófával kapcsolatos létfontosságú információkhoz.
Veran Matić, az Újságírók Biztonságával Foglalkozó Állandó Munkacsoport tagja és az ANEM igazgatóbizottságának elnöke közölte, hogy a két incidens miatt feljelentést tettek az Alapfokú Ügyészségen és a prijepoljei rendőrségen.
Az ANEM követeli, hogy az illetékes hatóságok azonosítsák és vonják felelősségre az érintetteket, akik az újságírók felvételein jól felismerhetők. Matić arra kérte Prijepolje, Priboj, Nova Varoš és Užice lakóit, hogy álljanak ki helyi médiumaik mellett.
Mint fogalmazott, független sajtó nélkül nem marad senki, aki időben tájékoztatná a polgárokat az ökológiai katasztrófák és természeti csapások veszélyeiről, különösen olyan esetekben, amikor a hatalom megpróbálhatja eltitkolni saját felelősségét.