Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) és a Media Freedom Rapid Response (MFRR) partnerszervezetei szolidaritásukat fejezték ki Stéphane Horellel, a Le Monde oknyomozó újságírójával, akit az elmúlt két évben sorozatos lopások és betörési kísérletek értek. A sajtószabadság-védő szervezetek felszólították a francia hatóságokat, hogy azonosítsák és vonják felelősségre az elkövetőket, valamint vizsgálják ki, összefügghetnek-e az incidensek az újságíró szakmai munkájával.
Stéphane Horel vállalati visszaélésekkel, környezetszennyező iparágakkal és tudományos dezinformációval foglalkozik. Az újságíró 2022 óta folytat határokon átnyúló vizsgálatot a PFAS-vegyületek okozta szennyezéssel kapcsolatban. A per- és polifluor-alkil anyagokat rendkívüli tartósságuk miatt gyakran „örök vegyi anyagoknak” nevezik.
Kutatásai nyomán indult el a Forever Lobbying Project elnevezésű nemzetközi együttműködés, amely azt vizsgálja, hogyan próbálják egyes iparági szereplők lobbitevékenységgel megakadályozni a PFAS-anyagokra vonatkozó szabályok szigorítását vagy e vegyületek betiltását.
Horel szerint az őt ért valamennyi incidens olyan időszakban történt, amikor intenzíven foglalkozott a PFAS-szennyezéssel. A támadássorozat 2024-ben kezdődött, amikor ellopták a telefonját és a hátizsákját. Ugyanabban az évben májusban és októberben is megpróbáltak betörni az otthonába. Mindkét esetben olyan konferencián vett részt, amelyen való jelenlétét előzetesen nyilvánosan bejelentették.
Az események 2025-ben tovább súlyosbodtak. Tíz nappal a Forever Lobbying Project nyilvánosságra hozatala előtt újabb betörési kísérlet történt, miközben az újságíró otthon tartózkodott. A lakóépületben kizárólag az ő lakását vették célba.
Júniusban egy kávézó teraszán lopták el a telefonját. A feltételezett elkövető közvetlenül az asztalához ment, majd egy gépkocsival távozott. Szeptemberben a Le Monde szerkesztősége előtt el tulajdonították Horel táskáját.
A Le Monde 2026. február 23-án jelentette be, hogy az újságíróval közösen ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A feljelentésben a véleménynyilvánítás szabadságának akadályozása, a magánélet megsértése, jogosulatlan behatolás kísérlete, lopás és magántulajdon megrongálása szerepel.
A beadvány benyújtását követő csaknem négy hónapban azonban egyetlen feltételezett elkövetőt sem azonosítottak.
Az EFJ és az MFRR szerint a megismétlődő és több helyszínen elkövetett incidensek súlyos veszélyt jelentenek az újságíró biztonságára. A szervezetek hangsúlyozták, hogy a hatóságoknak azt is meg kell állapítaniuk, vajon Horelt kifejezetten oknyomozó munkája miatt vették-e célba.
A közlemény szerint a vizsgálat különösen fontos a kutatás határokon átnyúló jellege és az újságírói források esetleges veszélyeztetése miatt.
A Mapping Media Freedom platform 2023 óta Franciaországban 26 olyan incidenst dokumentált, amelyek összesen 38 környezetvédelmi témákkal foglalkozó újságírót érintettek. A sajtószabadság-védő szervezetek szerint a környezetvédelmi újságírás egyre gyakrabban vált ki ellenséges reakciókat, fenyegetéseket és megfélemlítési kísérleteket.
Az EFJ és partnerei arra figyelmeztettek, hogy az újságírók eszközeinek ellopása és otthonaik feltörésének kísérlete nem tekinthető egyszerű vagyon elleni bűncselekménynek. Az ilyen támadások az oknyomozó munka akadályozását, az újságírók megfélemlítését és forrásaik veszélyeztetését is szolgálhatják.
SOROZATOS TÁMADÁSOK ÉRTÉK A LE MONDE OKNYOMOZÓ ÚJSÁGÍRÓJÁT