Az óbecsei községi tanács 2026-os médiapályázati döntése ismét ráirányította a figyelmet arra a problémára, amelyre független médiaszakértők évek óta figyelmeztetnek: a közérdekű tájékoztatás támogatására létrehozott pályázati rendszer sok esetben saját céljával ellentétesen működik. A június 5-én meghozott döntés értelmében a tízmillió dináros becsei médiakeret felét, vagyis ötmillió dinárt a szabadkai VTV Kft. helyi érdekeltsége kapta. – írja a Bečejski mozaik.

A VTV Kft. a TVBECEJ.RS médiumon megvalósuló Ez becsei című projekttel nyerte el a legnagyobb összeget. A pályázat 95,67 pontot kapott, a vállalat pedig a teljes igényelt összeget, ötmillió dinárt megkapta. A projekt keretében száz médiatartalom elkészítését vállalták: ötven, legfeljebb háromezer karakteres portálcikket egy-egy fotóval, valamint ötven, legfeljebb háromperces televíziós riportot, amelyeket a TV Bečej YouTube-csatornáján, a TV Bečej műsorában, valamint a vojvodjanski.com portálon is közzétennének.
A második legnagyobb támogatást a Hashtag Digital Media Group Kft. kapta Újvidékről. A Bečej objektív című projekt, amelyet az NS Uživo portálon valósítanak meg, 1,25 millió dinár támogatásban részesült. Egymillió dinárt kapott Bercsek Mónika vállalkozó Cross Media Consulting Bečej nevű ügynöksége is a Radio Active médiumon megvalósuló A becsei oktatás – egy folytatódó történet című projektre. Ugyancsak egymillió dinárt ítéltek oda a Naš ugao egyesületnek, amely a mindössze hét hónapja bejegyzett Bečej danas portálon valósítaná meg A becsei rendezvények – a község turisztikai potenciálja című projektet.
A becsei Medium Kft. a Bečejski dani médium számára 800 ezer dinárt kapott a helyi kulturális örökség digitalizációjáról szóló projektre. A fennmaradó összegeken a Dnevnik Vojvodina Press, a Savez Srba iz regiona és a Than Testvérek Értelmiségi Kör osztozik. A Dnevnik 500 ezer dinárt kapott a Bečej – élet a Tiszán, hagyomány és korszerűség között című projektre, a Srpsko kolo 250 ezer dinárt, az Óbecse és vidéke havi folyóirat pedig 200 ezer dinár támogatásban részesült.

A bizottsági indoklások minden támogatott projektnél lényegében azonosak voltak. A testület a projekt relevanciáját, megvalósíthatóságát, követhetőségét, a pályázó kapacitásait, a célcsoport elérését, a költségvetés megalapozottságát, valamint azt értékelte, hogy az adott médium mennyiben tartja tiszteletben a szakmai és etikai normákat. Az indoklás azonban a bírálók szerint nem tartalmaz érdemi magyarázatot arra, miért éppen ezek a projektek kaptak támogatást, illetve miért maradtak ki mások.
A döntés egyik legvitatottabb pontja, hogy nem kaptak támogatást azok a helyi kritikus médiumok, amelyek az elmúlt időszakban rendszeresen követték a polgári, középiskolás és egyetemi hallgatói megmozdulásokat Óbecse és Törökbecse községekben. A kilenc elutasított pályázat között szerepelt a Bečejski mozaik is, amely az egyetlen kifejezetten analitikus-oknyomozó projektet nyújtotta be Döntések a polgárok nevében 2026 címmel. A projekt célja a helyi hatalom működésének ellenőrzése lett volna. Támogatás nélkül maradt a Webinfo portál is, amely Becse rejtett történeteivel és örökségével foglalkozott volna.
A Bečejski mozaik cikke szerint ez a két médium volt az, amely az újvidéki vasútállomáson történt tragédia óta folyamatosan beszámolt a tüntetésekről és a polgárok, középiskolások, valamint egyetemisták aktivitásairól a térségben. Az idei évben először fordult elő, hogy egyikük sem kapott támogatást az önkormányzati médiapályázaton. Elutasították más médiumok, köztük a Novosadska TV és a Večernje novosti projektjeit is.

Forrás: Bečejski mozaik

Külön figyelmet keltett a Bečej danas portál esete. A portált 2025 novemberében jegyezték be, alapítója, a Naš ugao egyesület pedig tavaly szeptember óta létezik. Ennek ellenére a portál már 2026 márciusában pályázott, és egymillió dinár önkormányzati támogatást nyert. A portál fő- és felelős szerkesztője, valamint az egyesület képviselője Dalibor Stojšić, az egyesület alapszabályát pedig Stevo Novković írta alá, aki egyben a becsei községi tanács tagja is. A portál impresszumában újságíróként Stanka Novković neve szerepel. Ez a kapcsolat a bírálók szerint különösen érzékennyé teszi a támogatás odaítélését.

A pénzek elosztásáról a községi tanács döntött egy háromtagú bizottság javaslata alapján. A bizottság tagjai Milijana Kočić, Jelena Dopuđ és Rada Stajić voltak. Mindhárom tag maximális, százpontos értékelést kapott a kiválasztási folyamatban, majd sorsolással kerültek be a testületbe. A független újságírói és médiaszervezetek, például a NUNS, az ANEM vagy a Lokal press jelöltjei közül senki sem került be a bizottságba.
A három kiválasztott médiaszakértő önéletrajza szerint több szakmai munkát publikáltak különböző gyűjteményes kötetekben, köztük az újvidéki és vajdasági szakmai szervezetekhez kötődő kiadványokban. Mindhárman dolgoznak vagy dolgoztak a Vajdasági Rádió és Televízióban. Rada Stajić építőmérnök és diplomás közgazdász, jelenleg a Vajdasági RTV szabadkai tudósítói irodájának vezetőjeként tüntette fel magát. Jelena Dopuđ okleveles újságíró, az Újvidéki Gyermekkulturális Központ igazgatóhelyettese, a Neven és a Mali Neven gyermeklapok szerkesztője. Milijana Kočić szerb nyelv és irodalom szakos tanár, a Vajdasági RTV újságírója és szerkesztője.

A pályázati rendszer működésével kapcsolatban a cikk felidézi a NUNS egyik korábbi elemzését is, amely szerint egyes szervezetek közpénzből szerveznek konferenciákat, ahol saját jelöltjeik több témában is előadnak, majd saját kiadványaikban publikálnak, így gyorsan összegyűjtik a maximális pontszámhoz szükséges referenciákat. Ezzel később „médiaszakértőként” vehetnek részt azokban a bizottságokban, amelyek Szerbia-szerte milliós összegekről döntenek a médiapályázatokon.
Az óbecsei községi tanács döntése végleges, ellene fellebbezni nem lehet. Az elégedetlen pályázók kizárólag közigazgatási pert indíthatnak a Közigazgatási Bíróság előtt, a döntés kézhezvételétől számított harminc napon belül.