Milan Antonijević, az egyenlőség védelméért felelős biztos a FoNetnek adott interjújában úgy értékelte, hogy Szerbiában a médiatér erősen polarizált, és a jelenlegi állapot korántsem kielégítő. – írja a Danas.rs.  Mint fogalmazott, a társadalomban ma sokkal több a lebecsülés, az embertelenítés és az a törekvés, hogy valaki „a legrosszabb” legyen, vagyis minél élesebben, támadóbban és megosztóbban szólaljon meg.
Antonijević szerint nem lehet azt állítani, hogy ne lennének nyomásgyakorlások, sőt olyan újságírók is vannak, akiket támadások érnek. Úgy véli, az államnak ezekben az esetekben talán még határozottabban kellene reagálnia. A problémát részben abban látja, hogy a politikai légkör maga is a polarizációt ösztönzi. Kevés politikai szereplő dolgozik azon, hogy a médiumok között együttműködés alakuljon ki, miközben a sajtó egy része a kattintásokért folytatott versenyben egyre gyakrabban háttérbe szorítja az újságírói szakmai normákat.
Mint mondta, a visszafogott, tárgyilagos beszélgetések ritkán hoznak nagy olvasottságot vagy sok megtekintést. Nagyobb figyelem akkor keletkezik, ha valaki átlép egy határt, célba vesz vagy megbélyegez valakit. Ez szerinte torz ösztönzőket teremt a médiában, mert a támadó, szenzációhajhász tartalmak gyakran több kattintást és nagyobb láthatóságot eredményeznek.

Az újságírók helyzetéről szólva Antonijević több problémaszintet említett. Az egyik a rossz anyagi helyzet, amely szerinte valahogy soha nem kerül igazán napirendre a médiatulajdonosoknál. Hangsúlyozta, hogy nagy nyomás alatt dolgozni, sok időt és energiát fordítani a munkára úgy, hogy közben az újságírók nem kapnak megfelelő juttatást, rendkívül megterhelő. A másik súlyos gond a szerkesztőségeken és szerkesztőkön belüli nyomásgyakorlás, amely öncenzúrához, korlátozásokhoz és a szakmai normák háttérbe szorulásához vezethet.
Az aktuális társadalmi eseményekkel és tiltakozásokkal kapcsolatban Antonijević azt mondta, az intézmények igyekeznek eredményeket felmutatni az újságírók és polgárok biztonsága, illetve az ellenük irányuló támadások kezelése terén. Ugyanakkor szerinte nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ezekkel az intézményekkel szemben is kampányok zajlanak.
Kiemelte, hogy nagyobb szolidaritásra lenne szükség a média és más szakmák, elsősorban a Belügyminisztérium munkatársai között. A rendőrök feladata az újságírók védelme, és erre szerinte sok esetben volt is példa. Ugyanakkor a rendszernek azokkal a rendőri vagy intézményi szereplőkkel szemben is fel kell lépnie, akik nem biztosítanak védelmet, legyen szó újságírókról vagy polgárokról.

A médiaszabadság és a szólásszabadság szerbiai helyzetéről Antonijević úgy fogalmazott, kevés olyan szereplő van, aki ezeket valóban garantálja. Vannak szerkesztők, akik saját ambícióikat a médiára és az újságírókra gyakorolt nyomáson keresztül próbálják megvalósítani, és vannak politikai pártok is, amelyek maguk mellé akarják állítani a sajtót. Szerinte ez fenntarthatatlan, mert ilyen körülmények között nem a polgárok tájékoztatásáról, hanem különböző politikai színezetű dezinformációk terjesztéséről van szó.
Antonijević szerint bármely médium nevezheti magát függetlennek, a lényeg azonban a professzionalizmus, a felelősség és annak tudatosítása, hogy a rossz tájékoztatás komoly társadalmi károkat okozhat.
A szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testületről, vagyis a REM-ről szólva azt mondta, minden intézmény hiánya látványosan érződik az országban. Hangsúlyozta, hogy a REM-nek valóban független testületként kellene működnie, amelynek tanácsa politikai nyomástól mentesen hozhat döntéseket. Eredetileg szakértői testületként képzelték el, amelynek tagjai saját nevükkel vállalják döntéseiket, nem pedig politikai, gazdasági vagy más érdekek alapján alakítják a médiateret.
Antonijević végül úgy fogalmazott, Szerbia jelenlegi válságából csak úgy lehet kilábalni, ha minden egyes embert megvédenek, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vele vagy sem. Hangsúlyozta, hogy az egyenlőség védelméért felelős biztos intézménye mindenki számára nyitva áll, és kész támogatást nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rá.