A június 20-án Újvidéken megtartott egyetemistatüntetést követően több, a hatalomhoz közel álló helyi internetes médium szinte egy időben, azonos vagy nagyon hasonló tartalmú írásokat közölt a kormány bírálóiról. A Cenzolovka elemzése szerint ez ismét rámutatott arra, hogy a vajdasági kormánybarát portálok nem egymástól függetlenül, hanem összehangolt médiagépezetként működnek, miközben közpénzből többmilliós támogatásokhoz jutnak.

Miután Igor Mihaljević újságíró az N1 televíziónak nyilatkozott az újvidéki demonstráción, az NS uživo, a Gradske info és a Novosadska televizija azonos címmel jelentetett meg róla cikket. A „Meddig terjed beteges gyűlöletük…” című szöveg eredetileg a kormánybarát Informerben jelent meg, majd több helyi médium is átvette.
Ugyanezen a napon az NS uživo és a Vojvodina uživo egy másik, szintén azonos című írást közölt, amely azt sugallta, hogy a horvátországi városokból támogatják az útlezárásokat szervező szerbiai tiltakozókat. A Cenzolovka szerint az ilyen párhuzamos tartalomközlés nem számít újdonságnak. A hatalomhoz közel álló helyi portálok rendszeresen összehangoltan támadják az aktivistákat, az egyetemistákat, az egyetemi tanárokat és a kritikusan gondolkodó újságírókat.
Miközben a kormány bírálóival szemben lejárató kampányokat folytatnak, a hatalom képviselőiről szinte kizárólag pozitív hangvételben számolnak be. Működésükhöz az önkormányzatok és a tartományi szervek médiapályázatai is jelentős pénzügyi hátteret biztosítanak.
Újvidék legutóbbi tájékoztatási pályázatán a források jelentős része ehhez a médiakörhöz került. A Novosadska TV és a tulajdonában lévő VTV kábelcsatorna összesen ötmillió dinárt kapott. Az NS uživo az újvidéki pályázaton 700 ezer dinárhoz jutott, miközben a portál és a Vojvodina uživo más vajdasági pályázatokon is rendszeresen jelentős támogatásokat nyer.
Zoran Strika, a 021.rs újvidéki portál főszerkesztő-helyettese szerint ezek a médiumok a Dnevnik napilappal és számos más ismert vagy kevésbé ismert felülettel együtt egyfajta „paramediális színteret” alkotnak, amely hatalmas összegeket kap a költségvetésből. Mint mondta, válsághelyzetekben vagy választások előtt tartalmaik gyakorlatilag azonossá válnak.
Strika a 2024-es választási kampány 17 napját vizsgálva azt állapította meg, hogy Vajdaságban legalább 16 médium összesen 470 alkalommal közölt újra 70 olyan írást, amely eredetileg a 24sedam.rs portálon jelent meg. A legtöbb szöveget az NS uživo és a Gradske info vette át, de a Vojvodina uživo, a Dnevnik és a Novosadska televizija is jelentős szerepet vállalt a terjesztésükben.
A főszerkesztő-helyettes szerint ezek az írások közvetlenül támadták az ellenzéket, és azzal riogatták az olvasókat, milyen következményekkel járna egy esetleges hatalomváltás. Úgy véli, e médiumok feladata nem a közérdek szolgálata, hanem a politikai üzenetek felerősítése. Hozzátette: a polgárok többnyire azt sem tudják, mire költik az adójukból származó milliókat, holott az összegeket valódi közérdekű tartalmak elkészítésére is fordíthatnák.
A portálokon megjelenő témák és szövegek hasonlósága a tulajdonosi és irányítási kapcsolatokkal is magyarázható. Az NS uživo és a Vojvodina uživo közös pontja Danilo Babin, aki a Vojvodina uživo felelős szerkesztője, egyben az NS uživót kiadó Hashtag Digital Media Group többségi tulajdonosa. Az NS uživo főszerkesztője Darko Janković.
Mindkét portál kapcsolatban áll a Vesti sa severa médiacsoporttal, amely egyre több vajdasági településen terjeszkedik. A hálózathoz újabb helyi oldalak, köztük a Moj Vrbas és a Moja Bačka Topola is csatlakoztak. Ide tartozik a Dokumentarna TV is, amely egyebek mellett a Társadalmi Stabilitás Központjának dokumentumfilm-sorozatait is sugározza. Ezekben a Cenzolovka értékelése szerint rendszeresen célba veszik a hatalom politikai és társadalmi ellenfeleit.
Babin 2023-ban vásárolta meg tulajdonrészét a Hashtag Digital Media Groupban a Montop Grouptól. A vállalatot a Cenzolovka Marko Bosanac vitatott újvidéki üzletemberhez köti, aki a portál szerint szoros kapcsolatban áll Miloš Vučevićtyel és a Szerb Haladó Párttal.
Az NS uživo eredetileg Stefan Koprivica és Nikola Bilić Facebook-oldalaként indult. A felület a 2017-es Diktatúra ellen elnevezésű tüntetések idején jelentős láthatóságra és bizalomra tett szert, később azonban megváltoztatta szerkesztéspolitikáját, és egyre gyakrabban közölte a helyi tisztségviselők nyilatkozatait. A kormánypárt nyílt támogatása miatt az újvidékiek egy része „SNS uživo” néven kezdte emlegetni.

A portál idővel Újvidéken kívül is egyre több önkormányzattal kötött szerződést, és az illetékes minisztériumtól is támogatásokhoz jutott. A Cenzolovka szerint tartalmai gyakran önkormányzati PR-közlemények átvételére korlátozódnak. Beočin község például 2023-ban egymillió dinárt fizetett olyan médiatartalmakra, amelyek egyebek mellett közvetlenül méltatták a helyi vezetés munkáját.
A Hashtag Digital Media Group pénzügyi jelentései szerint a vállalat évek óta nyereséges, 2025-ben csaknem 50 ezer eurós profitot ért el. Az NS uživo számos pert is indított, amelyekben gyakran Aleksandra Kešelj ügyvéd képviselte. Ugyanez az ügyvéd jár el a portál tartalmait rendszeresen átvevő Gradske info ügyeiben is.
A Gradske info tulajdonosa Ognjana Starović, Nemanja Starović szerbiai miniszter testvére. A portál az elmúlt években különböző önkormányzatoktól, Újvidék városától és a tájékoztatási minisztériumtól összesen több mint húszmillió dinárt kapott.

A Cenzolovka az elemzés elkészítése során több érintett médiumot és képviselőjüket is megkereste. Az NS uživo, a Golubica.rs, az NS Vojvodina News és a Novosadska TV nem válaszolt a finanszírozásra, a hatalommal szembeni kritikátlan viszonyra és a másként gondolkodók célba vételére vonatkozó kérdésekre. A Gradske info nyilvánosan feltüntetett e-mail-címe pedig nem működött.