A Telex írása szerint 1925 őszén John Logie Baird skót feltaláló végrehajtotta azt, amire korábban senki: sikerült továbbítania egy emberi arc mozgóképét, ezzel végérvényesen megnyitva a televízió korszakát. A technológiai mérföldkő mögött azonban sokkal kaotikusabb, kockázatosabb és fájdalmasabb történet állt, mint ahogy azt utólag romantikusan elképzeljük. A világ első tévészereplője pedig nem egy önként jelentkező modell, hanem egy húszéves irodista, William Taynton lett, akit Baird gyakorlatilag „felrángatott” a műhelyébe.
A televízió gondolata már a 19. század második felében felmerült, és több feltaláló is próbálkozott különféle kezdetleges megoldásokkal, de az igazi áttörést nem egy nagy labor, hanem az erősen betegeskedő, kis pénzű, ám annál kitartóbb Baird érte el. A skót feltaláló egész életét átszőtték a furcsa, sikertelen vagy veszélyes találmányi kísérletek: próbált gyémántot előállítani, amivel majdnem megbénította Glasgow áramellátását, és saját készítésű gyógyszereivel is többször kis híján megmérgezte magát. Ennek ellenére hitt benne, hogy egyszer valódi áttörést hoz.
1923-ban Hastingsben bérelt egy laboratóriumot, ahol biciklilámpákból, kartonból és selejtezett motorokból állította össze első működő televíziós prototípusát. A rendszer lelke egy nagy sebességgel forgó korong volt, amely soronként „szkennelte” a képet. A folyamat rengeteg hőt termelt, ezért Baird sokáig csak egy fa bábut mert a szerkezet elé állítani. Egy súlyos áramütéses eset után azonban Hastingset el kellett hagynia, és London Soho negyedében folytatta a munkát, még primitívebb, még forróbb és még veszélyesebb körülmények között.
Itt találkozott William Tayntonnal, az irodistával, akit egy napon egyszerűen magával cipelt a műhelybe, mert élő alanyon akarta kipróbálni a készüléket. Taynton megdöbbent azon amit látott: a plafonról kábelek lógtak, a motorok zúgtak, a lámpák pedig olyan forrók voltak, hogy percek alatt kibírhatatlan hőség alakult ki. Első reakciója az volt, hogy menekülni kell, ám végül beleegyezett, hogy leüljön a kamera elé.

John Logie Baird (középen) az első televíziós kísérlet során (Forrás: Keystone-France / Gamma-Keystone / Getty Images)

 

A lámpák hője miatt néhány másodperc után már úgy érezte, megsül. Felállt volna, de Baird visszatartotta, sőt a kezébe nyomott fél koronát és ez lett a világ első tévés gázsija. Taynton újra leült, grimaszolt, mozgatta a fejét, kiöl­tötte a nyelvét, hogy látszódjon-e a képen, miközben kétségbeesetten kiabálta, hogy nem bírja tovább a hőséget. Végül már menekült volna, amikor Baird örömittasan rohant be: „Láttalak, William! Megvan az első igazi televíziós kép!”
A feltaláló arra gondolt, hogy Taynton is látni szeretné a felvételt, ezért helyet cseréltek: ezúttal Baird izzadt a lámpák alatt, miközben Taynton egy apró betekintőnyíláson át megpillantotta az elmosódó, vibráló árnyképet – egy halványan mozgó arcot, amely a történelem első továbbított emberi arcképe volt.
Baird pár hónappal később, 1926 januárjában már nyilvános bemutatót tartott, és bár később nagyobb cégek tökéletesítették a technológiát, az első, legfontosabb lépést ő tette meg. Élete alkonyán már biztos volt benne, hogy találmánya minden háztartásba eljut, és ebben nem is tévedett.

 

 

Az első televíziós mozgókép (Forrás: Getty Images)

1951-ben, öt évvel halála után, a feltaláló tiszteletére emléktáblát avattak a londoni Frith Streeten, vagyis azon a helyen, ahol megszületett a televízió történetének első mozgó emberi arcképe. A tömegben ott állt a már idős William Taynton is, aki negyven évvel később is elevenen emlékezett arra, milyen fájdalmasan forró, ijesztő, mégis korszakalkotó élmény volt a világ első tévészereplése.