A Kutatási, Átláthatósági és Felelősségi Központ (CRTA) közleményben erősítette meg, hogy a rendőrség kedden megjelent az irodájukban. Az esetben az a „furcsa”, hogy a bulvárlapok már a rendőrség megérkezése előtt hírt adtak erről – írja az N1
„Hogy elejét vegyük a dezinformációknak, ezúton megerősítjük, hogy a rendőrség ma megjelent az irodánkban, és a CRTA teljes mértékben együttműködik az állami szervekkel” – írták az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésükben.
A szervezet azonban azt is felveti: „hogyan lehetséges, hogy a bulvárlapok az információt még azelőtt közzétették, hogy a rendőrség egyáltalán megérkezett volna az irodánkba?”
A civil szervezet bejegyzése végén azt is közölte, hogy a továbbiakban kizárólag saját közösségimédia-csatornáin keresztül tájékoztatja a nyilvánosságot.
Egyébként korábban a Građanske Inicijative (Polgári kezdeményezések) is közleményt adott ki, amiben megerősítették, hogy Bűnúgyi Rendőrség Igazgatóságáról húsz rendőr behatolt a szervezet irodájába. . A hatóságok azt közölték, hogy az ügyészség megbízásából vizsgálják az egyesület tevékenységét, azonban a házkutatási parancsot nem voltak hajlandók felmutatni.
Nenad Stefanović, a belgrádi Főügyészség főügyésze kijelentette, hogy négy szerbiai civil szervezetnél az összes USAID-donációkkal kapcsolatos dokumentációt be kell gyűjteni, valamint a támogatások és ezek elköltése kapcsán ki kell hallgatni az érintett szervezetek felelős vezetőit.