A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) közleményben ítélte el a Vajdasági Rádió és Televíziónak (RTV) a Szerb Matica épületében történt incidensről szóló tudósítását, amelyben valótlanul azt állították, hogy az egyetemisták betörtek az épületbe és megzavarták az ott zajló ünnepséget.
A NDNV közleményében a megdöbbenését fejezte ki „ az RTV hamis, bulvár jellegű és uszító tudósítása miatt, amikor is egy csoport egyetemistát erőszakkal dobtak ki a “Szent Száva öröksége elnevezésű rendezvényről.”
Az NDNV közleményében emlékeztetett, hogy az Újvidéki Egyetem blokád alatt tartó egyetemisták arra kérte a szervezőket, hogy az említett rendezvényen engedjék meg nekik, hogy felolvassák a Szerb Matica elnökének, Dragan Stanićnak a „Sričem pesmu” című versét. Az egyetemistákat azonban erőszakkal eltávolították a teremből, így ők verset a Szerb Matica épülete előtt szavalták el, egyben felszólítva az intézményt, hogy álljon ki az egyetemisták mellett.
„A Vajdasági Rádió és Televízió a közérdeket veszélyeztetve szégyentelenül hazudott a közvéleménynek amikor azt állította, hogy a diákok – akiket az ellenzék képviselőinek nevezett – betörtek a Szerb Matica épületébe, és megzavarták az ünnepséget, noha az eseményhez csatolt videofelvételen ennek semmi nyoma” – emlékeztet közleményében az NDNV.
„Nem magyarázták meg, hogy milyen alapon állapították meg, hogy a diákok „betörtek” a nyilvános eseményre. Vajon az ünnepség többi résztvevője is „betört” az ünnepi terembe, és ha igen, ezt hogyan állapították meg?” – fűzte hozzá az újságíró szervezet.
Az NDNV szerint az RTV tudatosan visszaélt a közérdekkel, szándékosan megsértette a közszolgálati médiumokról szóló törvényt és az újságírói szakma etikai normáit. Nem közölték azt a felvételrészletet sem, amelyen egyértelműen látszik, hogy ismeretlen személyek – a feltételezett biztonságiak – erőszakkal dobták ki a diákokat a Szerb Matica épületéből.
„Az RTV a szenzációhajhász hírek mellett olyan állami tisztségviselők reakcióit közölte, akik egyöntetűen célkeresztbe állították az egyetemistákat, s incidens természetéről szóló személyes elméleteiket hangoztatták, amelyek között a diákokat többek között szeparatizmussal vádolták meg. Az RTV beszámolójában nem közölte le egyetlen célbavett egyetemista nyilatkozatát vagy pedig álláspontját sem” – folytatja az NDNV.
A szervezet figyelmeztette a tartományi közszolgálati média vezetését, hogy hamis tudósításukkal közvetlen veszélynek tették ki az egyetemisták életét és törvényes kötelességük, hogy sürgősen nyilvánosságra hozzák az eseményről a teljes igazságot, nyilvánosan bocsánatot kérjenek az egyetemistáktól és vajdasági köztévét finanszírozó adófizető polgároktól. Valamint a közvélemény félrevezetése és az erőszak szítása miatt alkalmazzanak szankciókat az érintett szerkesztőkkel szemben.