A Média- és Médiaismereti Szakmai Központ (CEPROM) legújabb, „Kommunikációs agresszió Szerbiában 2024” címet viselő kutatása alapján amíg öt évvel ezelőtt még, szerb médiumokban aggasztó jelenségként jelent meg a megbélyegzés, a gyűlöletbeszéd és a szenzációhajhászás, addig ezek manapság már elfogadottnak tekinthetőek Prof. dr. Veselin Kljajićnak a belgrádi Danas napilapban megjelent írása szerint.
A CEPROM kutatása 2024. szeptember 1. és 30. között zajlott, Ez idő alatt a legolvasottabb nyomtatott és online médiumokban összesen 21.638 a fenti fogalmakat tartalmazó cikk jelent meg. Ez napi 698 ilyen jellegű cikket jelentett a szerbiai olvasók számára, amelyek segítségével nem csak a közösségi médiumokban terjesztették az agressziót és a gyűlöletet, hanem a valós életben is.
A CEPROM egyébként öt évvel ezelőtt, 2019-ben végzett hasonló kutatást, amely szinte azonos, reprezentatív minta alapján készült. Azóta viszont az agresszív kommunikáció folyamatos megnövekedése tapasztalható, különösen az internetes médiában, emellett a címkézés és gyűlöletbeszéd új trendjei jelentek meg és egyre intenzívebb militarista narratíva terjedt el.
Példának okán az elmúlt 5 év alatt hétszeresére nőtt a „„külföldi zsoldos” kifejezés használata, ezt pedig a “betegek” kifejezés használata követi, ezt pedig szorosan követik a „nácik” és a „pszichopaták” kifejezések, amik használatával agressziót váltanak ki azokkal szemben, akiket nem támogatnak. Ugyanakkor a „támadás„, a „konfliktus” és a „halál” kifejezések használata is egyharmadával nőtt. Ezek közül csak a legelső kifejezés használatának esetében 82,5%-os növekedést tapasztaltak.
A legaggasztóbb azonban az, hogy az online médiában 13-szor több az agresszió és gyűlöletbeszéd elemeit tartalmazó szöveg (92,66%), míg a nyomtatott sajtóban ez az arány 7,34%.
Ennek az oka sajnos nagyon egyszerű: A rossz hír pedig mindig „eladhatóbb” volt, azonban az internetes újságírás egy lépéssel tovább „fejlődött”. Az elemzések és számos tanulmány is azt mutatja, hogy a negatív és érzelmi töltetű szövegek sokkal több kattintást vonzanak, mint a pozitív vagy semleges hangnemű szövegek. Az immerzív újságírás megjelenése pedig, amely a tények helyett a közönség érzelmi átélését helyezi előtérbe, ezt csak megerősítette.
Ahogyan a félelemkeltő szövegek megjelentetése is kívánatossá vált a médiumokban, mert ezek is kattintásokat, ezek pedig hirdetőket hoznak. A média egyetlen módja annak, hogy ilyen körülmények között pénzzé tegye a tartalmait, ha nagyszámú kattintással játssza ki a kártyát, és így próbáljon profitot és befolyást elérni.
Az álhírek, a poszt-igazság, a poszt-újságírás és a poszt-média új korszaka egy teljes paradoxont hozott számunkra – ahelyett, hogy a befolyást a média és az újságírók hitelességének, integritásának és méltóságának megerősítésével érnénk el, azt a számok érik el. Mármint a kattintások száma. Vagyis, minél több kattintásod van, annál nagyobb a befolyásod.
A teoretikusok újabb generációja arra figyelmeztet, „hogy legfrissebb hírek folyamatos továbbítására vonatkozó huszonnégy órás határidők és a közönség elvárásai nagy aggodalomra adnak okot, mivel ezek arra késztethetik az online újságírókat, hogy siettessék az információkat, ahelyett, hogy egy robusztus kapuőrzésen keresztül terelnék át azokat. folyamat” (Chan, Lee, Pan). De a szerkesztőségekben már nem a hagyományos kapuőrzési gyakorlatra, hanem a kapufigyelői gyakorlatra, vagyis lényegében a “hírek értékét kattintások alapján becsüljük meg”. Ezért még elméletben is egyre gyakrabban használják az olyan kifejezéseket, mint a „mérhető újságírás”, „algoritmikus újságírás” és „automatizált újságírás” (Nedeljković).
Az online újságírás a negatívumokból és az érzelmileg túlfűtött tartalmakból táplálkozik, mert ezek több kattintást vonzanak. Ez az új korszak, ahol az újságírói hitelesség helyett a kattintások száma jelenti a befolyást. Amennyiben pedig a „ha nem velünk, akkor ellenünk vagy” szabály érvényes az adott médiumban, akkor ez a sajtótermék teljesen nyíltan egy ember, (politikai) közösség stb. szolgálatába áll, egy másik ember, közösség rovására.
