A Tilos rádió műsorait felügyelő szerkesztők fél évre felfüggesztették a nonprofit rádió Gyökérkezelés című közéleti reggeli műsorát – írja a Media1.hu.

A magyar hírportál szerint műsor három készítőjével hivatalosan azt közölték, hogy fél évre felfüggesztik a műsort, gyakorlatilag azonban azt követően sincs esélye a folytatásnak, legalábbis a Tilosnál. A szerzők szerint ezt követően sincs esély arra, hogy a Tilos Rádióban újraindítsák a kérdéses műsort. A Gyökérkezelést hosszú évek óta önkéntes alapon, ingyen készítő szerkesztők a szeptember 4-i adásba meghívták Fodor Gábor egykori oktatási minisztert, az SZDSZ volt elnökét, a Tilos Rádió műsorait felügyelő szerkesztők pedig kiakadtak emiatt és Marjai Judittal, Balázsy Istvánnal és Schmidt Andrással szerkesztőség nevében, az adás utám közölték, hogy súlyos hiba volt Fodort meghívni a rádióba. A műsor készítői megdöbbentek a Tilos szerkesztőitől kapott üzeneten, hiszen egy liberális, mindenféle véleményre nyitottnak vélt rádió közéleti műsorába miért ne hívhatták volna meg Fodort, amikor korábban például Demszky Gábor meghívásából nem volt gond.

Balázsy István a Media1-nek nyilatkozva elmesélte, hogya rádió szerkesztői az adás után tudtukra adták, hogy politikusnak nincs helye a rádióban.

– Mi azonban nem tudtunk ilyesmiről, hogy tilos lenne behívni politikust a Tilosba, hiszen korábban több politikus is vendégeskedett már különféle tilosos műsorokban, beleértve a mi műsorunkat is. Arra kértük a szerkesztőket, mutassák meg a rádió szervezeti és működési szabályzatában, vagy az alapelveket tartalmazó dokumentumban azt a részt, ami tiltja a politikusok behívását. Nem tudtak ilyet mutatni, minket mégis szankcionáltak, a fokozatosság elvét is mellőzve rögtön azzal, hogy a műsort felfüggesztették fél évre – nyilatkozta Balázsy a hírportálnak és hozzáfűzte, hogy a rádió alapító okiratában az áll, hogy a műsorok készítői szabadon dolgozhatnak, autonómok.

Fodor Gábor az esetről ez idáig egyedül a NER-közeli Transzparens Újságírásért Alapítványnak nyilatkozott a történtekről és annyit mondott, hogy a függetlenség távol áll a cenzúrától, és ami a Tilos Rádióban történt a Gyökérkezelés című műsor alkotóival szemben, az egyértelműen cenzúra.